Botka és Gyurcsány a tömegközlekedés fejlesztéséről


A Fidesz szerint másról kellett volna beszélni
Fotók: Gémes Sándor
A több mint 29 milliárdosra tervezett szegedi elektromos tömegközlekedési nagyprojektet mutatták ma be a városházán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében. Az eseményt fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották meg. A kormányfő és Botka László polgármester Szeged sikereiről beszélt, az ellenzék viszont úgy látja: a szocialista politikusok adósak maradtak annak magyarázatával, miért buknak el sorra a város uniós pályázatai, s miért romlik folyamatosan az itt élők életszínvonala.
A városházán kívül és azon belül is kormányőrök és testőrök vigyázták a rendet ma délután, még a sajtó képviselőinek felszerelését is a legapróbb technikai részletekig átvizsgálták. Hiába, a kormányfő népszerűsége egyik közvélemény-kutatás szerint sem szökik az egekbe. A tüntetők ezúttal - talán a nagy melegnek, talán a gyurcsányi vizit viszonylagos titokban tartásának köszönhetően - elmaradtak. A díszteremben is jobbára csak meghívott vendégek - szocialista, szabad demokrata országgyűlési képviselők, szegedi alpolgármesterek, közgyűlési képviselők, a Csongrád megyei települések ugyancsak kormánypárti polgármesterei, önkormányzati cégek, érdek-képviseleti szervezetek vezetői és az egyetem rektora - foglaltak helyet. Ennek megfelelően a kormányfő és a polgármester szavait szolid, támogató taps köszöntötte.
Botka: nem a múltat konzerváljuk
Botka László polgármester arról beszélt, hogy az első szegedi villamos 1908-ban indult el, és a Tisza-parti városban jelenleg 24 kilométernyi villamos- és 22 kilométer trolibuszpálya van. A jövő héten az Anna kúti csomópont lezárásával induló, 29,4 milliárd forintos összköltségvetésű program befejezését követően Szegeden hat trolibuszvonal lesz, körülbelül fele annyi, mint a tízszer nagyobb Budapesten. Botka szokásához híven kifejtette, hogy a jelenlegi városvezető koalíció „igazi hazafiként és lokálpatriótaként" a jövőnek építi Szegedet; nem a régit kívánja konzerválni, hanem új, európai, modern várost épít. Ennek lesz része a település történetének legnagyobb, most induló közlekedési beruházása is. A Tisza-parti település Botka szavai szerint dinamikusan fejlődik: a lakosság folyamatos növekedésére, a gépjárművek számának az utóbbi években történt megkétszereződésére utalt a politikus, aki hozzátette: 2010-ig a második autópályát, az M43-ast is átadják. A szocialista polgármester megköszönte a kormánynak a projekthez nyújtott támogatását, a szegedi lakosságtól pedig megértést és türelmet kért a következő több mint két esztendő munkálataihoz, mondván, azt követően kényelmesebb és jobb lesz a város közlekedése.
Gyurcsány: ezt majd szeretni fogják!

„Jó dolgok történnek mostanában Szegeddel, a régióval" - kezdte beszédét a kormányfő, aki szintén az M5-ös autópályát és az M43-as szerződés aláírását hozta fel példaként. Gyurcsány azt mondta: nemcsak Szeged, hanem az ország életében is fordulópont következik. Miként a szegedi polgármester most két év türelmet kért a lakosságától, állítása szerint a kormány is annak idején azt jelezte, két év kellemetlenség után jobb lesz az embereknek (feltehetően nem a 2006-os országgyűlési választás kampányára utalt). Azt nagyon nem szerették, ezt - a meginduló gyarapodást, fejlődést - majd szeretni fogják - mondta. Gyurcsány úgy fogalmazott, Szeged példát mutatott, hiszen 2005/2006-ban világosan kijelölte adottságaihoz illő fejlődési pályáját - tudás, kultúra, tudomány, felsőoktatás, turizmus, biotechnológia, egészségipar -, s ezen nem is nagyon kell változtatnia. A kormányfő értelmezésében az ország és Szeged is nagy tempóval halad előre. A kecskeméti Mercedes-beruházás példájára utalva kifejtette: az autópálya megjelenése előbb-utóbb - ha nagy erőfeszítések árán is - minden érintett településre komoly beruházást hoz, s így lesz ez a közeljövőben Szegeddel is. Az érdeklődő befektetők - ha nem is a spájzban vannak, de - már átlépték a Dunát, s dél felé tartanak - biztatott a miniszterelnök. Gyurcsány pozitív példaként említette a régió folyamatos előrelépése szempontjából a szegedi tömegközlekedés-fejlesztési program mellett az M43-as autópálya építését, az újszegedi fürdő fejlesztését, a 47-es út bővítését és rekonstrukcióját, valamint Szentes belvárosának felújítását.
Nagy Sándor: csökkenő menetidő, olcsóbb rendszer
Nagy Sándor (SZDSZ) városfejlesztési alpolgármester beszélt a Szeged elektromos közösségi közlekedés fejlesztése 2008-2011 nagyprojekt részleteiről. Elmondta: kiépül a negyedik villamosvonal, illetve 10-es számmal új trolibusz létesül. 2011-ig összesen 4,8 kilométernyi új villamospálya épül Szegeden, 18,3 kilométer vágányt újítanak fel, a trolibuszhálózat pedig 3,7 kilométerrel lesz hosszabb. Kilenc új alacsony padlós villamost és tíz korszerű trolibuszt vásárol a város, de a járműbeszerzés az infrastruktúrafejlesztésre fordított összegnek csak töredéke lesz a 29,4 milliárdos beruházásban. Kiemelt fejlesztési terület a Rókusi körút, a Szilléri és a Kálvária sugárút területe. Hat csomópont épül át, a Belvárosi hídnál korszerű jelzőberendezés részesíti majd előnyben a tömegközlekedési eszközöket, csökkentve ezzel a reggeli újszegedi dugókat. Az ígéretek szerint valamennyi vonalon 15-20 százalékkal csökken a menetidő, s az új rendszer működtetése kevesebbet emészt majd fel, mint a régi, korszerűtlené. Az alpolgármester szerint a komplex, átfogó fejlesztéssel a város célja a fenntartható, környezetbarát közösségi közlekedés kialakítása, s a belváros tehermentesítése az átmenő forgalom ártalmai alól.
Fidesz: inkább Szeged kudarcainak okait magyarázták volna

A Fidesz szegedi szervezete sajtóközleményben reagált a tájékoztatóra. A közlemény szerint a jobboldali párt sajnálattal vette tudomásul, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Botka László polgármester elmulasztott magyarázatot adni a Szegedet érő sorozatos uniós pályázati kudarcokra. „A Gyurcsány Ferenc és Botka László által megígért Biopolisz program pályázatait a kormányzat teljes egészében elutasította, a Szegednek ígért 2000 ágyas klinika helyett már a tervekben is csak tizede szerepel, a választási kampányban beharangozott Déli Tisza-híd pedig 2015-ig biztosan nem valósulhat meg. Szeged 21 kiemelt uniós projektre vonatkozó pályázatából 18-at különböző okokkal, de elutasított a kormányzat; az igényelt több mint 100 milliárd forintból 76 milliárd forintra egyelőre nem számíthat a település. Az elhibázott országos és helyi gazdaságpolitikának köszönhetően 2002-2008 között Szegeden az összes munkanélküli és álláskereső száma 6,6 százalékkal nőtt, és a Mercedes-beruházásból is kimaradt városunk" - fogalmaz a Fidesz helyi szervezete. A legnagyobb ellenzéki párt véleménye szerint az elektromos tömegközlekedés fejlesztése ugyan bizonyos elemeit tekintve sikeresnek mondható, de az itt élők elhelyezkedési problémáira, illetve az életszínvonal romlására biztosan nem jelent megoldást.