
A rendőrség befejezte a vizsgálatot a több mint húsz éve eltűnt fiú ügyében. Till Tamás gyilkosa letartóztatásban van.

A Magyar Nemzet információi szerint lezárult a Till Tamás-gyilkosság nyomozása. A 11 éves bajai fiú több mint húsz éve tűnt el, holttestét tavaly nyáron találták meg, és kiderült, hogy brutális emberölés áldozata lett.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közölte, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda megküldte az ügy iratait ügyészi döntés céljából. Ez az iratismertetés lezárását jelenti, vádemelésről azonban még nincs határozat.
A gyanúsított F. János, akit aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítanak. A férfi jelenleg letartóztatásban van.
Mint ismert, Till Tamás 2000. május 28-án indult el bajai otthonából biciklizni és lovagolni a közeli vadasparkba, eltűnése után csak a kerékpárját találták meg. A rendőrség évekig eltűntként kereste. Tavaly augusztus 1-jén jelentették be, hogy megtalálták földi maradványait, és emberölés miatt eljárás indult.
F. János tanúként beismerte a gyilkosságot, majd elengedték, mert fiatalkorú volt a bűncselekmény idején, így a hatóságok elévülést feltételeztek. Az ügyészség később arra jutott, hogy mégsem évült el az emberölés, ezért a férfit ismét elfogták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.