A cseh politikus szerint Ukrajna nem érett az EU- és NATO-tagságra. Andrej Babiš újra Brüsszelnek üzent.
Az ANO mozgalom jelentős előnnyel nyerte meg a cseh választást, és Andrej Babiš győzelme lehetőséget kínál a V4-ek és a Patrióták hangjának felerősítésére az európai politikában - írta meg a Magyar Nemzet.
Andrej Babiš, a cseh ANO mozgalom vezetője a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában világos üzeneteket fogalmazott meg az Európai Bizottság, valamint Ukrajna EU- és NATO-csatlakozási törekvései kapcsán. Mint mondta, a Patrióták már eddig is erősek voltak, a jövőben azonban még erősebbek lesznek, hiszen most már két miniszterelnököt is adnak Európában. Hangsúlyozta, hogy a Patrióták továbbra is küzdeni fognak az Európai Bizottság – szavai szerint – „őrült zöld stratégiája” ellen, és abban bízik, hogy a következő választások után győzni fognak, és meg tudják semmisíteni azt a koalíciót, amelyet Manfred Weber képvisel, s amely szerinte tönkreteszi Európát. Kiemelte az energiaárakat és az EU migrációs paktumát is a kritizált döntések között.
Babiš kitért Ukrajna EU- és NATO-tagságának kérdésére is. Egy ukrán újságíró érdeklődésére válaszolva elmondta, hogy 2019-ben háromszor is találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és támogatta őt a Krím félsziget orosz annektálása után. Leszögezte: Csehország az Európai Unión keresztül továbbra is segíti Ukrajnát, ugyanakkor hozzátette, hogy a támogatásnak megvannak a határai. Véleménye szerint, ha nincs elég pénz a cseh állampolgárok alapvető szükségleteire – például gyógyszerekre –, akkor elsőként a hazai lakosság igényeit kell figyelembe venni.
Az ukrán EU-csatlakozással kapcsolatban Babiš úgy fogalmazott: „Önök nem állnak készen az EU-ra.” Véleménye szerint először be kell fejeződnie a háborúnak, s csak ezután kerülhet sor bármiféle csatlakozási tárgyalásra. Hozzátette, hogy a nyugat-balkáni államok már két évtizede várakoznak az uniós tagságra, és készen is állnak rá, Ukrajna azonban még nem.
A NATO-tagság kérdését illetően Babiš rövid, egyértelmű választ adott:
Nem lehetnek NATO-tagok. Háború van.
A cseh ANO mozgalom vezetőjének győzelméhez Orbán Viktor is gratulált:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.