Zsombón régen várt fejlesztést adott át Mihálffy Béla kormánypárti országgyűlési képviselő. A Szeged melletti település negyedmilliárd forintos állami támogatást kapott.
Nagy jelentőségű beruházást adtak át Zsombón: a település csapadékvíz-elvezető rendszere 250 millió forintból újult meg. A fejlesztést Mihálffy Béla, Szeged és a Homokhátság kormánypárti országgyűlési képviselő adta át, hangsúlyozva: a beruházás egyszerre jelenti a biztonság erősítését és a fenntartható jövőbe való befektetést.
A projekt részeként 2,2 kilométer hosszúságban burkolt elvezető árkok épültek a belterületi utcákban. Emellett 11 szikkasztó dobozt is beépítettek, amelyek a csapadékvizet a helyszínen tartják, elősegítve annak természetes visszaszivárgását a talajba. Ez a megoldás nem csupán a település vízbiztonságát javítja, hanem a környezet megóvásához is hozzájárul.
Kiemelt eleme a fejlesztésnek a Dorozsma–Majsa-főcsatornánál épült új zsilip. Ennek segítségével szabályozható a vízszint, lassítható és csökkenthető a lefolyó víz mennyisége. Így nagyobb eséllyel marad helyben a csapadékvíz, amely a már korábban megvalósult víztározóba irányítva természetes módon hasznosulhat.
Mihálffy Béla hangsúlyozta:
a beruházás nem pusztán technikai fejlesztés, hanem annak jelképe, hogy a közösség felelősen gondolkodik a jövőről és a fenntarthatóságról. A képviselő köszönetet mondott a tervezőknek, a kivitelezőknek, az önkormányzatnak és mindenkinek, aki hozzájárult a munkához.
A 250 milliós fejlesztés átadása egy újabb lépés Zsombó biztonságosabb és élhetőbb jövője felé, amely példát mutathat más települések számára is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.