Senki se lepődjön meg, ha hétfőtől katonákba botlik – mutatjuk, mi az oka +videó


Szeptember 1-jén megkezdődik az Adaptive Hussars 2025 nagyszabású országvédelmi gyakorlat, amely a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete, erről tájékoztatott Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke. A nemzeti és szövetségi szinten is megméretést jelentő gyakorlat október közepéig tart – írja a Magyar Nemzet.

A következő másfél hónap alatt a NATO védelmi keretein nyugvó gyakorlaton kitalált eseményeken alapuló helyzetekre reagálva olyan mechanizmusokat aktiválnak, amelyek a katonai feladatok összkormányzati előkészítését és támogatását célozzák meg. Böröndi Gábor hangúlyozta,
a fiktív forgatókönyv alapján tervezett katonai manőverekben és mozgásokban a Magyar Honvédség egésze, továbbá a Magyarországon települt NATO-vezetési elemek és -alakulatok is részt vesznek. Az ország több vármegyéjére kiterjedő feladatok végrehajtásába a hivatásos és szerződéses katonák mellett több mint kétezer fős tartalékos állományt is bevon a honvédség, de más NATO-tagállamok erői is aktívan bekapcsolódnak majd.
Nagymacskák a gyakorlaton
A magyar haderő megszervezi az ország fegyveres védelmét, előkészíti az itt állomásozó és ide érkező, illetve az ország területén átvonuló szövetséges csapatok fogadását, ellátását és továbbindítását – az észak-atlanti szövetség hazánkban települt erőivel, továbbá az állami közigazgatás és védelmi igazgatás szerveivel közös együttműködésben.
A következő hetekben központi és helyőrségi felkészítéseket tartanak, köztük Lynx gyalogsági harcjárművek, Leopard 2A7HU harckocsik és PzH önjáró lövegek gyakorlatát, éleslövészeteket és menetgyakorlatokat, forgó- és merevszárnyas repülők manővereit, ejtőernyős ugrásokat – mondta el a vezérkarfőnök.
A központi gyakorlatok körzetébe és helyőrségi gyakorlóterekre való csapatmozgások és eszközátcsoportosítások miatt fokozott közúti, vasúti, illetve légijármű-forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítania a lakosságnak. Ezekről minden esetben előzetesen tájékoztatják az állampolgárokat – tette hozzá Böröndi Gábor.
Tankokat szállító vonat haladt át Rókuson.
Idén már láthattunk katonai járműveket Szegeden, amikor a Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár egy része vett részt egy egy hónapos kihelyezett kiképzésen.