A Tisza Párt belső köreiből kiszivárgott információk szerint Magyar Péter brutálisan ideges lett, miután a saját szavazói felháborodtak, és súlyos politikai hibának titulálták a repteres posztját. Deák Dániel szerint a politikus csak tanácsadói nyomásra kért bocsánatot, és újra bebizonyította: ripacskodással és forrófejűséggel nem lehet országot vezetni.
„A Tisza Párt belső ügyeire rálátó forrásaim szerint Magyar Péter rendkívül ideges volt a sok negatív üzenet miatt, és amiatt is, hogy még a Tisza-szavazók kemény magja is felháborodott. Az váltotta ki a felzúdulást, hogy a hatalmas erejű, súlyos károkat okozó viharra Magyar Péter csupán annyit írt: az csak egy zápor volt, miközben azon nevetgélt, hogy emiatt le kellett zárni a repteret is” – írta Facebook-bejegyzésében Deák Dániel.
Brutális vihar tombolt tegnap az ország területén, emiatt lezárták a repteret is. Magyar Péter ehhez képest a helyzetet bagatellizálva a közösségi oldalán azzal vadászta a lájkokat, hogy "a reptér az új MÁV. Volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet."
A XXI. Század Intézet vezető elemzője kifejtette, Magyar Péter kezdetben ugyanazt a taktikát választotta, mint a szír repülőgéppel kapcsolatos álhírénél: gyorsan más témákban kezdett el posztolni, hogy elterelje a figyelmet a botrányos megjegyzéséről. Emellett törölte és letiltotta azokat, akik kritizálták.
Később azonban, a tanácsadói nyomására, végül törölte az egész posztot, majd elnézést kért. Ez azonban nem őszinte bocsánatkérés volt, csupán politikai kármentés Deák szerint. Úgy véli: jól mutatja ezt, hogy
úgy kezdte a bocsánatkérést, hogy "sokak kérésére" teszi ezt.
Az elemző szerint az eset ugyanakkor rávilágít egy rendkívül fontos dologra.
Az, aki az ország vezetésére készül, nem lehet forrófejű. Egy vezetőnek megfontoltnak, higgadtnak és felelősségteljesnek kell lennie – különösen ilyen helyzetekben. Ha egy ripacs irányítja az országot, akit semmi és senki nem érdekel, csak a saját hatalma, az olyan következményekhez vezethet, mint a 2006. augusztus 20-i eset. Akkor a viharelőrejelzések ellenére is megtartották a tűzijátékot, és többen életüket vesztették. Igen, Gyurcsány Ferenc is hasonló karakter volt – láttuk, mi lett a vége
– írta. Hozzátette: Magyar Péter tehát most világosan megmutatta, milyen ember valójában, és mire számíthatna tőle az ország.
Bohár Dániel szerint szerencse, hogy Magyar Péter nincs döntéshozói pozícióban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.