Hírzóna

Kulcsbizonyíték került elő az indiai légikatasztrófa helyszínén

Kulcsbizonyíték került elő az indiai légikatasztrófa helyszínén

6 órája
Kulcsbizonyíték került elő az indiai légikatasztrófa helyszínén

Továbbra is sűrű homály fedi az Air India 171-es járatának tragédiáját, amely során 279 ember vesztette életét – a földön és a gépen egyaránt. A csütörtökön Ahmedabad közelében történt katasztrófa után vasárnap este előkerült a repülőgép második fekete doboza, amely a pilóták és a légiforgalmi irányítók közötti kommunikációt rögzítette. A hatóságok ettől az eszköztől remélik, hogy választ adhat a tragédia körülményeire.

Fotó: Sam Panthaky Forrás: AFP

A repülőgép – egy Boeing 787-8 Dreamliner – Ahmedabadból indult útnak London Gatwick repülőterére, de néhány perccel a felszállás után a város egyik sűrűn lakott övezetére zuhant. A földön legalább 38 halálos áldozatról számoltak be, a fedélzeten 242 ember utazott.

Fekete dobozok: a nyomozás kulcsa

A repülési adatrögzítőt – az úgynevezett első fekete dobozt – már pénteken megtalálták a hatóságok. Ez a készülék a gép technikai és repülési paramétereit tartalmazza, így a sebességet, magasságot, műszaki rendszerhibákat. A vasárnap előkerült második fekete doboz azonban még ennél is fontosabb lehet: ez rögzíti a pilóták beszélgetését, illetve a földi irányítással folytatott kommunikációt. Ez a két adatforrás együtt adhat majd képet arról, pontosan mi vezetett a katasztrófához.

A fekete dobozok kiértékelése legalább négy-öt napot vesz igénybe – adta hírül a The Hindu című indiai lap. A kiolvasást követően a nyomozók elemzik az adatokat, és ezek alapján próbálják rekonstruálni a tragédia pillanatait.

Nemzetközi vizsgálat indult

Az indiai repülőgép-baleseti nyomozó hatóság (AAIB) vezetésével több nemzetközi szakértő is bekapcsolódott az ügy kivizsgálásába. Már Ahmedabadban tartózkodnak az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács (NTSB) munkatársai is, mivel a Boeing gyártmányú gép amerikai érdekeltségű.

Ram Mohan Naidu Kinjarapu, India polgári légiközlekedési minisztere közölte: három hónapon belül elkészülhet a hivatalos vizsgálati jelentés. A dokumentum várhatóan részletesen ismerteti majd a katasztrófa kiváltó okait, illetve azt is, hogy emberi mulasztás, műszaki hiba vagy külső körülmény – például időjárás vagy madárraj – játszott-e szerepet a tragédiában.

A teljes igazságra ugyanakkor még várni kell. A fekete dobozok most először adhatnak valódi betekintést abba, mi is történt valójában az Air India 171-es járat fedélzetén.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.