A kormány a tízezer főnél kisebb lakosságú, helyi önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselők béremeléséről döntött – ami a Magyar Közlöny szerda esti számából derült ki.
Mint írták, a kormány a közigazgatás hatékonyságának megerősítése, továbbá a helyi önkormányzatoknál folyó rendkívüli szakértelemmel végzett, magas szintű szakmai munka elismerése első lépéseként egyetért az önkormányzati köztisztviselők illetményének méltányos emelésével a tízezer fő alatti lakosságszámú, települési székhelyű hivatalok esetében, az ehhez kapcsolódó központi költségvetési támogatás ütemezett emelésével. Írta a Magyar Nemzet.
Ennek értelmében:
a kormány a tízezer fő alatti lakosságszámú települési székhelyű hivatalok központi költségvetés hivatali működését dolgozónként további 532.500 forinttal támogatja, amit a munkáltató csakis a július 1-jétől érvényes köztisztviselői illetményemelésre fordíthat.
A kormány 2026-ban pedig már 15 százalékkal emeli az állami költségvetés egy főre eső támogatását, tekintse meg az erről szóló videót is:
Borítókép forrás: Világgazdaság
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.