Húsvéti roham a boltokban: költekeznek a magyarok, segít az árrésstop

Az utolsó pillanatra hagyják a bevásárlást a magyarok, de idén nagyobb összegeket költenek. A húsvéti forgalmat az árrésstop is erősíti.

Ahogy az elmúlt években, idén is az utolsó napokra időzítik a magyar vásárlók a húsvéti nagybevásárlást. Neuabeuer Katalin, a Magyar Nemzeti és Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint ugyan a hagyományos kapkodás idén sem marad el, de a vásárlási kedv jóval erősebb, mint az elmúlt időszakban.

Ez részben annak köszönhető, hogy az emberek már bátrabban költekeznek, másrészt a március 17-én bevezetett árrésstop is jelentős szerepet játszik.
A szabályozás 30 alapvető élelmiszer árrését maximalizálta 10 százalékban, ezzel mérsékelve az árakat. Az intézkedés főként a márkázott termékeket érinti, hiszen a saját márkás áruk többsége eddig is alacsony árréssel futott.
A vásárlók azonban az ünnepi időszakban jellemzően nemcsak takarékosan, hanem minőségorientáltan is döntenek – a brand termékek iránti kereslet megnőtt, ami az árrésstop forgalomnövelő hatását is tükrözi.
A legnagyobb forgalmat továbbra is az alapélelmiszerek, különösen a hús- és húskészítmények hozzák, amelyek ára – jó hír a fogyasztóknak – nem emelkedett tavalyhoz képest, szemben a csokoládéval, amelynél a világpiaci mozgások miatt drágulás történt.
A Magyar Nemzeti és Kereskedelmi Szövetség szerint a teljes húsvéti időszak forgalma akár 15–20 százalékkal is meghaladhatja a tavalyi szintet, de ezt csak a hétvégi zárás után lehet biztosan látni.
Fontos szempont ugyanakkor, hogy az árrésstop miatti nyomás a beszállítókra is átterjed. Bár a kormány kérte a kiskereskedőktől, hogy tárgyaljanak kedvezőbb árakról, nem minden esetben sikerült ezt elérni. A termelők várhatóan később próbálják majd érvényesíteni a többletköltségeiket – így a jövőbeli árakra is hatással lehet a mostani intézkedéssorozat.
A négynapos ünnepi hétvége miatt a vásárlásra szűkös az idő: nagypénteken (április 18.), húsvétvasárnap (20.) és húsvéthétfőn (21.) a legtöbb bolt zárva lesz, csak szombaton lehet még nagyobb áruházláncokban bevásárolni.
Az üzletek ünnepi nyitvatartásáról részletesebben itt írtunk.