Hírzóna

Új lendületet kapnak a magyar falvak – megújul a Magyar Falu Program

Új lendületet kapnak a magyar falvak – megújul a Magyar Falu Program

Fontos bejelentéseket tett Gyopáros Alpár és Gulyás Gergely a kormányinfón.

Böjthe Sándor
2025. március 27., csütörtök
Új lendületet kapnak a magyar falvak – megújul a Magyar Falu Program

A kormány legutóbbi bejelentései újabb lendületet adhatnak a magyar falvak fejlődésének: a Magyar Falu Program négy új elemmel bővül, amelyek a kistelepüléseken élők mindennapjait közvetlenül érintik.

 

A bejelentést Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos tette meg a csütörtöki kormányinfón, ahol hangsúlyozta: a program továbbra is az ott élők valós igényeire épül. 

A Magyar Falu Programot a falvak írják

– fogalmazott.

Az egyik legfontosabb elem, hogy idén újra lehet pályázni a falusi kisboltok működési támogatására. Az ötezer fő alatti településeken működő üzletek minimum egymillió, maximum hárommillió forintos támogatásra számíthatnak, amelyből többek között rezsi- és bérköltségeket fedezhetnek. A cél egyértelmű: biztosítani, hogy a legalapvetőbb élelmiszerekhez, árucikkekhez a falvakban is helyben hozzáférjenek az emberek.

Ezek a kisboltok ráadásul nemcsak kereskedelmi, hanem közösségi térként is funkcionálnak, amely fontos szerepet tölt be a települések életében.

Újdonságként jelenik meg a kocsmák támogatása, amely elsősorban az ezer fő alatti falvakat érinti. Ezek a helyek a helyi közösségi élet természetes találkozópontjai, és az intézményi megújulások – óvodák, iskolák, templomok felújítása – után a kormány fontosnak tartja ezek működésének segítését is. A hárommillió forintig terjedő támogatás felhasználható lesz működésre, energiahatékonyság növelésére, illetve kisebb felújításokra is.

A készpénzhez való hozzáférés biztosítása is a program kiemelt része. 

A cél, hogy a legkisebb településeken is legyen elérhető ATM, hiszen a bankautomaták hiánya sokszor komoly nehézséget jelent az ott élőknek, különösen az idősebb korosztály számára. A kormánybiztos elmondta: a rendszer fenntarthatóságának kulcsa, hogy az ATM-ek üzemeltetési költségeit ne a lakosság viselje.

Végül, de nem utolsósorban újraindul a templomfelújítási program, amelynek keretében idén több száz templom újulhat meg szerte az országban. Az épített örökség megőrzését szolgáló program minden felekezet számára elérhető, és a legkisebb, száz fő alatti falvak is részesülhetnek belőle.

A program új elemei Szeged környékén is kiemelten fontosak lehetnek. A város 30 kilométeres körzetében több mint húsz olyan település található – például Deszk, Röszke, Tiszasziget, Kübekháza, Zsombó vagy Újszentiván –, amelyek élhetnek ezekkel a lehetőségekkel. A kisboltok és kocsmák támogatása, a templomok megújulása és az ATM-ellátottság javítása mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a térség falvai versenyképesebbé váljanak, megőrizzék népességüket, sőt, akár új lakókat is vonzzanak.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.