
A miniszterelnök szerint az intézkedés célja, hogy megfékezzék az indokolatlan drágulást.
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán jelentette be, hogy a kormány új intézkedést vezet be az alapvető élelmiszerek árának letörésére.
Mint közölte, a kereskedelmi láncokkal folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, mivel a kereskedők által tett ajánlatok messze elmaradtak a kormány elvárásaitól.
Március közepétől a 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot
– közölte Orbán. Példaként említette, hogy az elmúlt időszakban a tojás árrése elérte a 40, a vajé és tejfölé pedig a 80 százalékot, ami szerinte elfogadhatatlan.
A rendelkezés értelmében minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés „elszállt”, az árakat csökkenteni kell úgy, hogy a fogyasztói ár legfeljebb 10 százalékkal haladhatja meg a beszerzési árat. A szabály betartását hatóságilag ellenőrzik majd.
Az árrésplafon bevezetését március közepétől tervezik, és első körben május végéig tartják hatályban, azonban Orbán Viktor jelezte:
akkor felülvizsgáljuk, és ha szükséges, folytatjuk is.
A miniszterelnök szerint most „véget kell vetni a túlzott és indokolatlan áremeléseknek”, a kormány célja, hogy a vásárlók ne legyenek kitéve irreális árképzésnek az üzletekben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.