
Lázár János építési és közlekedési miniszter a 10 pontos vállalások között közzétette, hogy az idén június 1-jétől a MÁV-nál bevezetik a késési biztosítást. Ez azt fogja jelenteni, hogy a társaság az adott járat legalább 20 perces késése esetén az autóbuszos vagy a vasúti menetjegy árának 50 százalékát visszafizeti az utasoknak.
Aki a MÁV+ alkalmazásban veszi a jegyét, automatikusan kapja a visszatérítést az ott használt bankszámlájára – magyarázta a Világgazdaságnak küldött válaszában a vasúti (és egyben már buszos) társaság. A többiek – tehát aki
veszi a jegyét – az az úticéljához legközelebbi jegypénztárban érvényesítheti a késési biztosítást.
Havi bérletesek esetén 10 százalékos jóváírást érvényesít a MÁV a következő vármegye- vagy országbérlet árából, ha a közösségi közlekedés céljára igénybe vett vonat, illetve busz az adott hónapban legalább öt alkalommal, alkalmanként legalább 20 percet késett. A visszatérítés minden esetben a 20 percet meghaladó késések esetén érvényesíthető, az utazás teljes időtartamától függetlenül.
Az új MÁV+ alkalmazásnak fontos funkciója lesz a – a helymeghatározásra épülő – „késési biztosítás”, amelynek bekapcsolásával érvényesíthető lesz a 20 percet meghaladó késések után járó kártérítési igény. Az új MÁV+ alkalmazást az idén áprilisában indítja el a társaság.
A funkciókat hónapról hónapra bővíti majd újabb, a korábbi alkalmazásban megszokott vagy onnan hiányzó szolgáltatással.
A rendszer működtetéséhez szükséges fejlesztéseket – és a majdani üzemeltetést is – a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. végzi a MÁV Személyszállítási Zrt. megbízásából. A jelenlegi értékesítési és helybiztosítási rendszerben elérhető és hozzáférhető adatok alapvetően elégségesek az informatikai háttér kidolgozásához. Ugyanakkor a késési visszatérítési igények MÁV+ applikációban való kezelését további adatok is segítik, mint például a valós idejű közlekedési adatok.
A társaság közölte még, hogy a további részletekről a rendszer indulása előtt természetesen tájékoztatja majd az utasait és a sajtót a megszokott csatornáin, felületein.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.