Hírzóna

Szeged kiemelkedően járul hozzá Magyarország zöldenergiájához

Szeged kiemelkedően járul hozzá Magyarország zöldenergiájához

21 órája
Szeged kiemelkedően járul hozzá Magyarország zöldenergiájához

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) 26 pontban foglalta össze az eredményes magyar lépéseket a zöldenergia térnyeréséért a tiszta energia nemzetközi napján.

 

A tárca közösségi oldalán közzétett bejegyzésében kiemelte: Magyarország Európa-bajnok a napenergia hasznosításában, Görögországot előzve az európai rangsor élére ugrott azzal, hogy a napelemes rendszerek a belföldi áramtermelés negyedét adták 2024-ben. Ezerszeresére nőtt a háztartási naperőművek száma 2010 óta, a Napenergia Plusz Program jóvoltából hónapokon belül 300 ezer működik majd belőlük. Adataik szerint az országban 2022 óta a harmadik egymást követő évben bővült legalább 1,2 gigawattal a napelemes rendszerek összteljesítménye, hasonló mértékű gyarapodást egyik esztendőről a másikra csak 20-30 ország volt képes felmutatni az elmúlt időszakban.

Magyarország már 43 százalékkal csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Az ország törvényben megerősített vállalása, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását 1990-hez képest legalább 40 százalékkal csökkenti 2030-ra. A tavalyelőtti adatok alapján összességében már 43 százalékos csökkenésnél tart az ország, a következő évtized elejére ezért a bázisérték megfelezése az új cél - írták.

Az EM tájékoztatója szerint 2010-hez képest négyszeresére növelte az ország a geotermikus hőenergia kitermelését.

A földhő közvetlen hasznosításában hosszú ideje az első ötbe tartozik Magyarország Európában, Szegeden a világ egyik legnagyobb geotermikus rendszere működik.

Mint írták, hetvenezernél több tisztán elektromos gépkocsi fut már a hazai utakon, öt év alatt kilencszeresére bővült a magyarországi zöldflotta.

Korszerű, környezetkímélő gázerőmű épül a Mátrában, a Mátrai Erőmű visontai telephelyén 2028-ra elkészülő létesítmény kiváltja a lignitalapú termelést, részben (zöld)hidrogénnel működhet majd.

Felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarország negyedével múlja felül a korábbi 2030-as napelemes célszámot: a hazai naperőművek összes beépített teljesítménye 2025 elejére 7550 megawattra nőtt. Az eddigi 6000 megawattos várakozást felülírva ezért a felülvizsgált nemzeti energia- és klímatervben már 12 000 megawattot rögzítettek új vállalásként a következő évtized elejére.

Közölték: csökkenőbe fordult a közlekedés kibocsátása üvegházhatású gázokból. A korábbi folyamatos növekedést követően 2023-ban több mint 7 százalékkal mérséklődött az ágazat környezetterhelése. A legnagyobb arányú kibocsátás-csökkenést az energiaszektor produkálta 11 százalékkal.

Akkumulátorban és hőszivattyúban is erős és versenyképes a hazai zöldipar:

Magyarország már most az egyik legnagyobb európai gyártókapacitással büszkélkedhet az akkumulátoriparban. A hőszivattyúk részegységeinek előállításában is jelentős exportteljesítménnyel és komoly bővülési lehetőségekkel rendelkezik.

Két programban összesen csaknem 60 milliárd forinttal népszerűsítik az elektromobilitást Magyarországon, önálló kiírásokban támogatják a vállalati járműflották zöldítését és a vidéki elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását.

A megújulók aránya 2030-ra 30 százalékra nő a nemzeti energiamixben. A megújuló energiaforrások arányát a korábbi 21 helyett 30 százalékra emeli a felülvizsgált energia- és klímaterv.

Kitértek arra is: bővítik a Paksi Atomerőművet, meghosszabbítják a meglévő blokkok üzemidejét.

Az atomenergiát már az Európai Bizottság is fenntartható energiaforrásként ismeri el, a napelemekkel együtt Paks egyre gyakrabban képes tisztán karbonmentes forrásból fedezni a pillanatnyi áramigényeket.

Megemlítették, hogy 30 százalékos energiamegtakarításhoz segíti a családokat az energetikai otthonfelújítási program. Január 20-ától többen, kevesebb papírmunkával pályázhatnak az akár 6 millió forint támogatásra.

Az eredmények között kiemelték azt is, hogy magyar kezdeményezésre először készül uniós akcióterv a geotermikus energia felhasználásának ösztönzésére. A magyar uniós elnökségi időszak kiemelkedő szakpolitikai sikere volt, hogy a tagállami szakminiszterek egyhangúlag fogadták el a földhő hasznosításának élénkítését szorgalmazó tanácsi következtetéseket - tették hozzá.

Összegzésük szerint az ország "öles léptekkel halad" a sikeres zöld átállás felé, "a klímabajnok Magyarország meg tudja csinálni!" - olvasható a bejegyzésben.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.