2024-ben közel 1 millió vendége volt a MÁV fedélzeti szolgáltatásának
Az 1948-ban alapított, 2020-ban megújított Utasellátó a tavaly nyári szezonban többféle rekordot is megdöntött: évtizedes távlatban 2024-ben közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összességében közel 1 milliónyi utas vett igénybe a fedélzeti éttermekben és a bisztrókocsikban. Ma többnyire már kívül-belül megújult étkezőkocsik közlekednek, de nemcsak az utaskomfort javult, hanem a konyhatechnika is: modern berendezéseket szereltek az érintett járművekbe.
Naponta több mint 100 vonatban közlekedik étkező- vagy prémium- és bisztrószakasszal rendelkező kocsi a nemzetközi és a belföldi járatokban - közölte a MÁV. A Budapestet a vidéki nagyvárosokkal (pl. Debrecennel, Miskolccal, Péccsel, Szegeddel) összekötő belföldi IC-kbe kapcsolt hazai gyártású IC+ prémium- és bisztrószakaszos kocsikban az Utasellátó jellemzően hideg italokkal, egyszerűbb ételekkel, valamint harapnivalókkal, édességekkel és kávéféleségekkel várja az utasokat. Az étkezőkocsikban viszont éttermi a színvonal és a kínálat egyaránt. Ezekben tavaly több mint 950 ezer utas vette igénybe a fedélzeti vendéglátást. Hamburgerekből 22 ezret adtak el, felszolgáltak közel 10 ezer adag gulyáslevest, 4000 adag marhapörköltet és 5800 adag csirkepaprikást is,
mindehhez pedig több mint 280 ezer korsó sört csapoltak.
A népszerű desszertjükből, a csokirolóból pedig csaknem 70 ezret értékesítettek.
A turisztikai szezonban is népszerű volt az Utasellátó szolgáltatása a balatoni és a nemzetközi járatokon. Nyáron a főváros és Keszthely között ingázó Balaton InterCityk étkezőkocsiján közel 45 ezer, a Kék Hullám IC-k bisztrókocsiján pedig több mint 21 ezer tranzakció történt. A Budapest és Split közötti Adria IC-k étkezőkocsiján négyezren fogyasztottak ételt vagy italt: a legnépszerűbbek a hamburgerek – több mint 1000 eladott adag, – valamint az újonnan bevezetett gyros tál és a jalapeno falatok voltak, melyekből mintegy 500-500 adagot értékesítettek. Emellé az utasok közel 6500 korsó sört is elfogyasztottak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.