Péntek reggel ismét bombafenyegetések miatt kellett kiüríteni több iskolát.
Ma reggel több magyar iskolát is bombariadó miatt kellett kiüríteni.
Az érintett intézmények között van az egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, ahol a vészjelzésre az oktatók az előírások szerint a közeli Szmrecsányi Lajos Érsekkertbe és a sportcsarnokba kísérték a diákokat.
A Heves vármegyei hírportál beszámolója szerint a tanulók közül többen sportfelszerelésben, váltócipőben, sőt eggyesek fél pár cipőben hagyták el az épületet.
Nemcsak Egerben rendeltek el kiürítést: bombariadó volt a kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskolában, valamint a miskolci Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikumban is. Az utóbbi intézménynél reggel 9 órakor érkeztek a rendőrök, a diákokat pedig az utcára küldték. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportál szerint több vidéki település, például Bőcs, Girincs és Kesznyéten település iskoláiba is bombafenyegető e-mailek érkeztek az éjszaka folyamán.
A Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár által küldött levélben az intézményvezetőket arra kérték, hogy azonnal értesítsék a hatóságokat, ha ilyen fenyegetés érkezik.
A rendőrség több helyszínen megkezdte az épületek átvizsgálását, és egyelőre nem tudni, mikor térhetnek vissza a tanulók az osztálytermekbe.
A maglódi Vermesy Péter Általános Iskola közösségi oldalán jelezte, hogy folyamatosan ellenőrzik a beérkező leveleket, és ha szükséges, haladéktalanul értesítik a szülőket is.
A kesznyéteni általános iskolában a hatóságok átvizsgálták az épületet, és 10 órától engedélyezték a tanítás folytatását.
A bombafenyegetések hulláma nem előzmény nélküli: az elmúlt hetekben több budapesti és vidéki iskola kapott fenyegető e-maileket. A hatóságok jelenleg is vizsgálják, hogy van-e kapcsolat az esetek között, és kik állhatnak a fenyegetések mögött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.