Hírzóna

Idén is folytatódik a pedagógusok béremelése +videó

Idén is folytatódik a pedagógusok béremelése +videó

Újabb 21,2 százalékkal nő a tanárok bére

2025. január 5., vasárnap
Idén is folytatódik a pedagógusok béremelése +videó

A Kormány döntése értelmében 2025. január 1-től a pedagógus átlagbérnek meg kell haladnia a diplomás átlagbér 80 százalékát. Ennek megfelelően a tavalyi 32,2 százalékos emelkedés után idén újabb 21,2 százalékkal nő a tanárok bére, a cél a 844 ezer forintos pedagógus átlagbér elérése. A béremelés a köznevelésben 143 ezer pedagógust, és a szakképzésben dolgozó oktatókat is megilleti – jelentette ki Magyarország Kormánya Facebook-videójában a köznevelésért felelős államtitkár.

Maruzsa Zoltán kiemelte:

a pályakezdő gyakornokok bére 2025-ben legalább 640 ezer 900 forintra emelkedik, ez 2010-ben 129 ezer 500 forint volt.

A természettudományos szakok tanárai a 2024-ben már biztosított 2+4 százalékos többlet helyett 2025-ben már 2+7 százalékkal magasabb illetményt kapnak. Nagyobb mértékben emelkedik a fizetése azoknak is, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, hiszen arányosan nő az esélyteremtési illetményrész mértéke is.

A felzárkózó vagy kedvezményezett településen tanítók bérének továbbra is 20 százalékkal magasabbnak kell lennie. A tanárbéremeléshez szükséges források 88 százalékát a magyar kormány, 12 százalékát az EU biztosítja. „Megbecsüljük a pedagógusokat, mert nélkülük nincs színvonalas oktatás”– fogalmazott.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.