A magyar kormányfőnek fontos szerepe lehet
Mike Waltz, floridai republikánus képviselő, akit Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának szán, Trump és Orbán Viktor magyar miniszterelnök kapcsolatáról nyilatkozott. A magyar kormányfőnek fontos szerepe lehet az orosz–ukrán háború lezárásában. Trump megválasztott elnök többször hangsúlyozta, hogy megállítja a vérontást - számolt be róla a Magyar Nemzet.
Waltz szerint Orbánnak rendszeres kapcsolata van az oroszokkal az orosz-ukrán háború közepette, és a magyar miniszterelnöknek egyértelműen jó a viszonya Trump elnökkel. A Face the Nation című műsorban Mike Waltz kifejezte reményét, hogy az egész világ szeretné látni valamiféle végét a kelet-ukrajnai mészárlásnak.
Orbán Viktor a múlt héten találkozott Trumppal Mar-a-Lagóban. A találkozó után néhány nappal Orbán bejelentette, hogy békemissziója részeként telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, is. A kormányfő úgy fogalmazott:
A háború legveszélyesebb heteit éljük. Minden rendelkezésünkre álló diplomáciai eszközt bevetünk a tűzszünet és a béke előmozdítása érdekében.
Orbán Viktor azt is közölte, hogy a magyar EU-elnökség végén újabb erőfeszítéseket tett a béke érdekében. Kiemelte: javaslatot tettünk egy karácsonyi tűzszünetre és egy nagyszabású fogolycserére, de Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezt egyértelműen elutasította és kizárta.
Trump is véget vetne a háborúnak
Waltz azt nem árulta el, hogy Orbán Viktor Putyinnak szóló üzenete a Trumppal való találkozóból származott-e, de hangsúlyozta, hogy folytatják a tárgyalásokat, és hogy Trump elnök egyértelművé tette, hogy véget akar vetni ennek a háborúnak.
Trump többször is ígéretet tett arra, hogy ha visszatér a Fehér Házba, azonnal véget vet az orosz–ukrán háborúnak. Waltz szerint Trump győzelme óta a világ vezetőivel folytatott tárgyalások keretei a konfliktus lezárása felé tolódtak el.
A találkozó Orbán Viktorral azután történt, hogy Trump december 7-én Párizsban egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, ami után Trump azonnali tűzszünetre és orosz–ukrán tárgyalásokra szólított fel.
Közben a Biden-adminisztráció a múlt héten bejelentette, hogy újabb, ötszázmillió dollár értékű fegyverszállítmányt küld Ukrajnának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.