Deutsch Tamás értékelt
Magyarország másodszorra tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét, a január 1-jei stafétaváltás előtt Deutsch Tamás értékelt - számolt be róla a Mandiner.
A Hír Tv Napi Aktuális című műsorában a Fidesz európai parlamenti képviselője úgy fogalmazott, nem szabad azt a hibát elkövetni, hogy„ az Európai Parlament az esetek többségében öncélú, kimondottan Magyarország rágalmazását, lejáratását egészen nevetséges hazugságokra építő politikai támadását jelentő megszólalásai alapján próbáljuk megvonni a magyar soros elnökség mérlegét”.
Annál is inkább, mert az Európai Unió meglehetősen problémákkal teli mindennapjaihoz képest Magyarország kormánya nem egy fásult, kizárólag az ügyvitelre odafigyelő soros elnöki programot hirdetett meg, hanem egy komoly ambíciókat megjelenítő elképzelés jegyében kezdett hozzá nyáron a munkához.
Deutsch Tamás felsorolta az elmúlt fél év magyar soros elnökségéhez köthető legnagyobb sikereket, eredményeket is.
Legelsőként a magyar miniszterelnöknek azt a határozott fellépését fellépését említette,
ami két rendkívül jelentős, világdiplomáciai fontosságú békemisszióban öltött testet.
„Június végén, július elején az Európai Parlament még azon gondolkodott, hogyan lehetne a magyar miniszterelnököt, egy tagállam miniszterelnökét eltiltani attól, hogy az ukrajnai háborút illetően a békét egyáltalán felemlítse, most, alig fél esztendő elteltével – habár a magyar kormány gyakorlati lépésein kívül kevesen tesznek is valamit a béke érdekében – már sok európai vezető egymásra licitálva kezdett el legalább beszélni róla” – fogalmazott a politikus.
Második nagyon fontos eredményként azt említette, hogy az EU alapproblémájában, ami a versenyképességben való lemaradás, a budapesti versenyképességi megállapodás megfogalmazása óriási perspektívát nyújt az unió valamennyi nemzetgazdasága számára akkor, ha ezzel a lehetőséggel élni tud az unió, az intézményrendszer, az európai országok.
A képviselő történelmi jelentőségűnek nevezete az a döntést is, miszerint több mint egy évtizednyi toporgás és a nagy nyugat-európai országok méltatlan vétója után sikerült elhárítani az utolsó akadályt annak az útjából,
hogy Románia és így az erdélyi magyarság, illetve Bulgária végre a schengeni övezet teljes jogú részese lehessen.
Az EU csatlakozási folyamatának megrekedése szintúgy komoly probléma volt korábban, Deutsch Tamás szerint ebből a helyzetből a magyar soros elnökség tudta kimozdítani az uniót azzal, hogy a már korábban megkezdődött moldáv és ukrán csatlakozási tárgyalások után Albániával is elindultak a tárgyalások a magyar elnökség hathatós diplomáciai eredményeinek, sikerének köszönhetően.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.