Hírzóna

Ferenc pápa bejelentést tett a következő magyar szentről

Ferenc pápa bejelentést tett a következő magyar szentről

A püspök a náciknak és a kommunistáknak is ellenszegült

5 órája
Ferenc pápa bejelentést tett a következő magyar szentről

Az Index arról ír, hogy Ferenc pápa engedélyezte annak a dekrétumnak a közzétételét, amely elismeri: 

Márton Áron püspök az életszentséget hősies fokban gyakorolta,

 így a volt erdélyi püspök ezentúl nem az Isten szolgája, hanem a Tiszteletreméltó címet viseli - számolt be róla a Mandiner.

Ferenc pápa a Szentek Ügyei Dikasztériumának bíborosokból és püspökökből álló bizottságának pozitív döntése alapján 

engedélyezte, hogy elkezdődjék a szentté avatás érdekében indított eljárás második szakasza,

 amelynek folyamán a kezdeményezőknek egy olyan csodás imameghallgatást kell a Szentszék elé terjeszteni, amely Márton Áron püspök közbenjárására történt, tudjuk meg.

„Imádkozzunk Tiszteletreméltó Márton Áron püspökhöz, és 

kérjük, hogy közbenjárására történjen olyan bizonyítható csoda, amely lehetővé teszi mielőbbi boldoggá avatását” 

– írta közleményében Kovács Gergely gyulafehérvári érsek.

Emlékeztetnek: a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegyét 1939 és 1980 között vezető 

Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 

1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, és a kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott. Püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal. Márton Áron erdélyi római katolikus püspököt 

már életében szentként tisztelték, 

és több mint három évtizede kezdeményezték szentté nyilvánítását, de mindeddig boldoggá avatásáról sem született döntés – írják.

 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.