Hírzóna

Brüsszel elvenné a 13. havi nyugdíjat és a nyugdíjkorhatárt is emelné

Brüsszel elvenné a 13. havi nyugdíjat és a nyugdíjkorhatárt is emelné

A kormány ellenzi a brüsszeli javaslatot

2024. november 19., kedd
Brüsszel elvenné a 13. havi nyugdíjat és a nyugdíjkorhatárt is emelné

Úgy tűnik nem kímélné a magyar nyugdíjasokat sem az Európai Bizottság. Kiderült, hogy korlátoznák az 13. havi nyugdíj érintettjeinek körét. 

 

A Magyar Nemzet azt írta, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) javaslatában szerepel nyugdíjkorhatár emelése 67 évre, a Nők40 program szigorítása, a 13. havi nyugdíj korlátozása, az előre hozott, csökkentett nyugdíj visszavezetése. 

A Pénzügyminisztériumra jelezte: az Európai Bizottság nyomására felkért OECD-szakértő javaslataival a kormány nem ért egyet, azokat nem támogatja. Sőt továbbra is elkötelezettek a nyugdíjak értékállóságának megőrzése és a 13. havi nyugdíj kifizetése mellett.

Brüsszel azt követeli a magyar kormánytól, hogy szüntessük meg a 13. havi nyugdíjat. Mi ezt elutasítjuk, mert azon vagyunk, hogy a magyar nyugdíjasok életét megkönnyítsük, és állandósítsuk a 13. havi nyugdíjat

– jelentette ki kedden a Facebook-videójában Hidvégi Balázs EP-képviselő. Hozzátette, hogy a végső döntés a magyar embereké, ez a téma is bekerült a nemzeti konzultáció kérdései közé. A politikus kiemelte, hogy a kormány kész megvívni ezeket a vitákat az EU-val, és forrásokat is biztosítani a 13. havi nyugdíj megvédése érekében. Ez utóbbira 530 milliárd forintot tett félre a kormány.

Hidvégi elmondta, hogy a 2025-ös költségvetés úgy tervezték, hogy az inflációkövető nyugdíja mellett a 13. havi juttatást is megkapják a magyar nyugdíjasok.

A Világgazdaság a témában kiemelte, a kormány 2021-től építette vissza a 13. havi nyugdíjat. A döntés eredetileg a fokozatos visszaépítésről szólt, 2022-ben azonban a tervezett kétheti juttatás helyett a teljes havi összeget kifizette az állam. Ezt megkapták azok is, akiknek az ellátását a nyugdíjakkal azonos módon kell emelni. A költségvetési törvénytervezetben olvasható: ahogy 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben, 2025 februárjában is mintegy 2,5 millió fő egy teljes havi nyugdíjjal vagy ellátással azonos összegű többletjuttatásban részesül.

A fentiek alapján kiszámolható, hogy ha megszűnne a 13. havi nyugdíj, akkor azzal több mint kétszázezer forintot vennének el fejenként az érintettektől.

 

A költségvetés biztosítja a Nők40 program fedezetét is

A Nők40 program is fontos szerepet tölt be hazánkban. A kormány a nők családban betöltött szerepének elismerésére biztosítja a negyven év jogosultsági idővel rendelkező nőknek a korhatár előtti öregségi nyugdíj igénybevételének lehetőségét. A központi költségvetés erre 2025-ben közel 490,6 milliárd forintot biztosít. 

Ha sem ez, sem a 13. havi juttatás nem lenne, akkor több mint ezermilliárd forintot vonnának meg a jogosultaktól.

 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.