Hírzóna

Alacsony betegszámmal indult az új háziorvosi ügyeleti rendszer

Alacsony betegszámmal indult az új háziorvosi ügyeleti rendszer

2 órája
Fotó: Kurucz Árpád
Alacsony betegszámmal indult az új háziorvosi ügyeleti rendszer

Tizennyolc telephelyen kétszázötvenckilenc beteget láttak el az orvosok az elmúlt három napban Budapesten az új háziorvosi ügyeleti rendszerben – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban. Győrfi Pál elmodta, a rendszer fővárosi bevezetése óta eltelt három nap, és már nemcsak személyes tapasztalatok, hanem adatok is a mentők rendelkezésére állnak.

– Tizennyolc ügyeleti telephelyen kezdődött el a tevékenység Budapesten. Ezeket egy gondos előkészítő munkával jelöltük ki, amelynek során a közlekedési útvonalakat, a tömegközlekedést, az egészségügyi intézmények elhelyezkedését, a lakosságszámot, és még nagyon sok tényezőt figyelembe vettünk. A 18 telephely közül három egyébként dedikált gyermekügyeletként működik – mondta a szóvivő, hozzátéve:

Összességében a három nap alatt 259 beteget láttunk el, köztük 59 gyermek, illetve 17 év alatti fiatal volt. Ami még fontos talán, hogy igazán súlyos esettel nem találkoztunk, jellemzően enyhe tünetekkel – torokfájás, gyengeség, szédülés stb. – miatt fordultak az ügyelethez a betegek, akiknek körülbelül 15 százalékát kellett aztán továbbirányítani még valamilyen kivizsgálásra, ellátásra, kórházba. A többieknek gyakorlatilag sikerült megoldani az egészségügyi problémáját.

 

Győrfi Pál az InfoRádió adásában azt mondta, az elmúlt három nap alapján úgy is tűnhet, hogy túlbiztosították a rendszert: Például az egy telephelyen egy órára jutó betegforgalom nem éri el az egy beteget, vagyis eddig azt látjuk, hogy két-három óránként jön egy beteg az ügyeletre.

A szóvivő ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, a főpróba az első hétvégén várható. 

Még előttünk van az első hétvége, olyankor a tapasztalatok szerint jelentősen megnő a betegszám, valamint ugyan komoly tájékoztatás előzte meg az ügyelet indulását, de azért kell idő a betegeknek is, amíg megszokják, hogy a 1830-at kell hívni, vagy hogy hol vannak az új ügyeleti telephelyek. Ezért még nem vonnék le messzemenő következtetéseket

– mondta.

Egyelőre az első három nap alapján azt lehet mondani, hogy nagyon alacsony betegszámmal működnek az ügyeletek fővárosszerte – summázott Győrfi Pál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.