Hírzóna

Az auschwitzi haláltábort bemutató vándorkiállítás indul

Az auschwitzi haláltábort bemutató vándorkiállítás indul

Szegeden is látható lesz.

2024. szeptember 10., kedd
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Az auschwitzi haláltábort bemutató vándorkiállítás indul

Új oktatási programot indít a holokauszt bemutatására az Élet Menete Alapítvány – jelentette be Gordon Gábor, az alapítvány kuratóriumi elnöke kedden Budapesten.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt. 

 

Az MTI tudósítása szerint a kezdeményezést bemutató sajtótájékoztatón Gordon Gábor elmondta, hogy az Európai Unió támogatásával megvalósult Experience History projekt keretében egy utazókiállítást hoztak létre, amellyel a következő másfél évben számos várost felkeresnek. A tárlat többek között Szegeden is látható lesz.

Az alapítvány "legújabb és eddigi legkülönlegesebb" szemléltető oktatási anyaga az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborok óriás makettjeinek segítségével mutatja be a holokausztot és annak szélesebb kontextusát, illetve a helyi zsidó közösséghez köthető eseményeket

 – magyarázta Gordon Gábor.

A projekt elsődleges célja, hogy a Z-generáció a túlélők, az áldozatok és az elkövetők történeteinek felidézésével, informális oktatás keretében szerezhessen információkat a vészkorszakról 

– fogalmazott. Az Élet Menete Alapítvány már 2004 óta mutatja be különböző oktatási projekteken keresztül a holokauszt borzalmait.

Az oktatási anyagot elsőként Karcagon mutatják be, és már megvannak a jövő évi helyszínek is. Ezek egyike Szeged lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.