Hírzóna

A Szegedre tervezett, de Mórahalmon megvalósuló iskola területét holnap adják át

A Szegedre tervezett, de Mórahalmon megvalósuló iskola területét holnap adják át

Holnaptól már az egyház kezében lesz a terület

Kovács György
2024. szeptember 18., szerda
A Szegedre tervezett, de Mórahalmon megvalósuló iskola területét holnap adják át

Mint arról beszámoltunk, a Szeged-Csanádi Egyházmegye eredetileg Szegedre tervezett iskolai projektjének Mórahalom fog otthont adni. A szegedi városvezetés által elüldözött, gyerekek tehetséggondozásának épülő iskolát Mórahalom tárt karokkal fogadta.

 

Mórahalom Városi Önkormányzat térítésmentesen ajánlott fel tulajdonában álló ingatlanokat a Szeged-Csanádi Egyházmegye részére kizárólagosan oktatási és sportlétesítmények kialakítása, a közoktatási- és a köznevelési-, valamint a sport- és a sport utánpótlás nevelési közfeladatainak ellátása céljából.

A tervezett beruházás célja előmozdítani a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóhoz tartozó közel tízezer gyerek tehetséggondozását, egyetemre való
felkészítését, valamint pótolni kívánja a Grosics Akadémia utánpótlás-képzésének edzőpályákra és kollégiumi férőhelyekre vonatkozó infrastrukturális hiányosságait.

Az oktatási és sportkomplexum számára felajánlott terület átruházására holnap kerül sor. 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.