Hírzóna

A helyzet jelenleg a Lajta mentén a legnehezebb

A helyzet jelenleg a Lajta mentén a legnehezebb

Orbán Viktor: Több ezer katonát tudunk bevetni, ha szükséges

2024. szeptember 17., kedd
Fotó: Facebook
A helyzet jelenleg a Lajta mentén a legnehezebb

– A reggel megkapott jelentések szerint a legnehezebb helyzet a Lajtán, a Lajta mentén alakult ki – mondta Orbán Viktor, aki közösségi oldalán jelentkezett be ismét. A miniszterelnök közölte, több mint 500 kilométer hosszúságban védekezünk, ebből mintegy

200 kilométer, amely a legmagasabb készültségi szintet jelenti, tehát harmadfokú készültséget. 

– Át is vezényeltünk a Duna túlsó oldaláról, tehát az Alföldről több mint 800 szakembert, akik most a Dunántúlon teljesítenek szolgálatot a katonákkal együttműködve – fogalmazott a kormányfő, aki jelezte, 

több száz katona van kint a gátakon, és 24 óra alatt további ezreket tudnak bevetni, ha szükséges.

– De úgy látom, hogy meg tudjuk oldani a mostanra megmozdított szakemberekkel, illetve a lelkes önkénteseinkkel – mondta a miniszterelnök.


 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.