Hírzóna

Olcsóbb lett a húsáruk többsége

Olcsóbb lett a húsáruk többsége

Kibédi Péter
4 órája
Olcsóbb lett a húsáruk többsége

Július közepén a sertés- és baromfihúsok jelentős részének termelői, feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai is alacsonyabbak voltak mint tavaly ilyenkor – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójában. 

Éves összevetésben a magyar vágósertés termelői ára több mint 10 százalékkal volt alacsonyabb, kilogrammonként 836-837 forintba került júliusban. 

A nyers sertéshúsok többségének feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai szintén mérsékeltebbek voltak, mint tavaly július közepén. A belföldi termelésből származó vágósertés termelői ára eddig egész évben elmaradt a 2023-as szinttől, és bár a 2022-esnél kissé magasabb, de az előző hónapban ahhoz képest is minimálisra csökkent a különbség – közölték. 

Az AKI adatai szerint a szárnyasok termelői ára még nagyobb mértékben marad el az egy évvel korábbitól. 

A vágócsirke csaknem 18 százalékkal volt olcsóbb, mint tavaly, kilogrammonkénti ára körülbelül 413 forint. A vágópulyka ára mintegy 15 százalékkal mérséklődött, így megközelítette az 592 forintot. A friss csirkehúsok és pulykahúsok többségének ugyancsak elmarad az ára a tavalyitól, olykor 10 százaléknál nagyobb mértékben. A tojás csomagolóhelyi értékesítési árai mérettől függően 10 és 20 százalék közötti mértékben csökkentek 2023 júliusához képest. A ketreces tartásból származó darabonként 40,53 forinttól volt kapható, a mélyalmosból a legolcsóbb darabja 43,85 forint volt a két héttel korábbi adatok szerint – olvasható az AKI összefoglalójában.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.