Hírzóna

Újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatokat indított a légitársaságok ellen Tuzson Bence

Újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatokat indított a légitársaságok ellen Tuzson Bence

2024. július 4., csütörtök
Újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatokat indított a légitársaságok ellen Tuzson Bence

Tűrhetetlennek tartja, ahogyan a légitársaságok az utasokat kezelik a nyári időszakban, ezért újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatokat indított Tuzson Bence igazságügyi miniszter - közölte az Igazságügyi Minisztérium.

 

 

Azt írták, Tuzson Bence újabb nyolc vizsgálatot rendelt el az elmúlt napokban tapasztalt szélsőséges járatkésések és járattörlések miatt, így összesen már tizenegy vizsgálat van folyamatban. 

A most indított eljárások a Ryanair és a Wizzair légitársaság járatait érintik.

Tűrhetetlen az a gyakorlat, amit a légitársaságok alkalmaznak. Éppen ezért nyolc új fogyasztóvédelmi vizsgálatot indítottam el, összesen pedig már tizenegy van folyamatban. Véget kell vetni annak, hogy a légitársaságok semmibe veszik az utasok kényelmét és jogait, és adott esetben családok jól megérdemelt pihenését tegyék tönkre. Az utasok nem lehetnek kiszolgáltatottak, a jogszabályokat be kell tartani. Ha a légitársaságok nem tesznek eleget jogi kötelezettségeiknek, súlyos fogyasztóvédelmi bírságra számíthatnak

- fogalmazott a miniszter.

Tuzson Bence hozzátette: a légitársaságok annyira "túlfeszítik" a saját menetrendjeiket, hogy egy reggeli járat késése a nap végére akár többórás csúszást is eredményezhet. Külön kihívás mindez a repterek üzemeltetőinek is, akik szintén az elszenvedői a "túlfeszített, átgondolatlan" menetrendeknek.

A közlemény szerint a fogyasztóvédelmi vizsgálat során a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálja, hogy a légi utasok jogaira vonatkozó úgynevezett EK-rendeletben foglalt körülmények és feltételek megvalósulása esetén a légifuvarozók a repülőtéren írásos tájékoztatást adtak-e az utasoknak, szükség esetén biztosították-e az átfoglalás lehetőségét vagy a jegyár visszatérítését.

Továbbá az utasok részére meghatározott ellátást kell biztosítani. A legkorábbi időpontra való átfoglalás választása esetén ez étkezést és frissítőket jelent, továbbá adott esetben éjszakai szállást és reptéri transzfert, illetve két ingyenes telefonhívás vagy e-mail küldési lehetőséget. A fentiek mellett távolságtól függően 250, 400 vagy 600 eurós átalány-kártalanítást is kell fizetni az utasnak távolságtól függően - ismertette a tárca.

Az Igazságügyi Minisztérium honlapján rövid tájékoztatót tett közzé arról, hogy a légi utasoknak késés, járattörlés esetén milyen jogaik vannak. Az összegzés ITT érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.