Hírzóna

Rekordot döntött az első féléves turizmus

Rekordot döntött az első féléves turizmus

A hosszabb tanév miatt viszont később indultak nyaralni a magyarok

3 órája
Rekordot döntött az első féléves turizmus

A vendégek száma 11, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal nagyobb volt 2024 júniusában az egy évvel korábbinál a turisztikai szálláshelyeken, amelyek bruttó árbevétele 14 százalékkal nőtt a Központi Statisztikai Hivatal keddi gyorsjelentése szerint. Közölték az első félév mérlegét is, ami 7,6 százalékos forgalomnövekedéssel rekordot tükröz.


Majdnem 1,8 millió vendég mintegy 4,2 millió vendégéjszakát töltött el 2024 júniusában a turisztikai szálláshelyeken, ahol a vendégek száma 11, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. 

Az egy héttel tovább tartó iskolai tanév hatása meglátszik a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák számán, ami 2,2 százalékkal csökkent idén júniusban a tavalyihoz képest.

Ugyanakkor a belföldi vendégek száma 972 ezer volt, ami 4,8 százalékkal magasabb volt az előző év azonos havinál. 

A belföldek 2,1 millió vendégéjszakát töltöttek el a  turisztikai szálláshelyeken, ezen belül a kereskedelmi szálláshelyeken 679 ezer vendéget és 1,5 millió vendégéjszakát regisztráltak. 

Utóbbiak 64 százalékát szállodákban töltötték el, ahol a vendégéjszakák száma 2,3 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. 

A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött belföldivendég-éjszakák száma 2,9 százalékkal elmaradt a 2023. júniusitól. 

Budapesten 5,7 százalékkal több, a Balatonnál 1,8 százalékkal kevesebb volt a turisztikai szálláshelyeken eltöltött belföldivendég-éjszakák száma.

A belföldivendég-éjszakák száma az összes turisztikai térségben csökkent az előző év azonos időszakához képest, 

  • a legnagyobb mértékben Tokaj és Nyíregyháza (13 százalékkal), 
  • illetve Győr–Pannonhalma térségében (12 százalékkal). 

 

Tovább nőtt a külföldi vendégek száma

A külföldi vendégek száma 19, a -vendég-éjszakáké 9,4 százalékkal bővült az előző év azonos hónapjához viszonyítva. 

A turisztikai szálláshelyekre érkezett 825 ezer külföldi vendég 2,0 millió vendégéjszakát töltött el, közülük 584 ezer vendéget és 1,4 millió vendégéjszakát a kereskedelmi szálláshelyeken regisztráltak. 

A külföldi vendégéjszakák  79 százalékát szállodákban töltötték el, ahol számuk 10 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. 

Kiemelkedően, 19 százalékkal nőtt a magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött külföldivendég-éjszakák száma 2023 júniusához mérten. 

Budapesten 17, a Balatonnál 3,7 százalékkal nőtt a turisztikai szálláshelyeken eltöltött külföldivendég-éjszakák száma, ami a legerőteljesebben a Sopron–Fertő turisztikai térségben bővült (4,7 százalékkal). A leginkább Gyula és térségében esett vissza (14 százalékkal) az előző év azonos időszakához viszonyítva. 

A magán- és egyéb szálláshelyeken 6,5 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel korábban. 

Júniusban a turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel folyó áron 14 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, összességében 95 milliárd forintot tett ki.

 Széchenyi Pihenőkártyával folyó áron 4,0 százalékkal többet, 3,8 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok

a turisztikai szálláshelyeken az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

 

Hogy alakult az első félév?

Idén január és június között a turisztikai szálláshelyeken 7,6 százalékkal több, összesen 17,8 millió vendégéjszakát regisztráltak, mint 2023 első hat hónapjában, amihez képet a belföldi vendégek 3 százalékkal, a külföldiek 12 százalékkal több (8,5 millió, illetve 9,3 millió) vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken – olvasható a KSH közleményében.

 

Új rekordok születtek

Minden korábbinál több, 7,5 millió vendéget fogadtak és 17,8 millió vendégéjszakát könyvelhettek el 2024 első félévében a hazai szálláshelyek – értékelte a legfrissebb statisztikát a Nemzetgazdasági Minisztérium. 

Mint írták, 

  • a vendégszám 12,8 százalékkal meghaladta az előző évit, miután
  • a belföldi vendégek száma 7,4 százalékkal nőtt, közel 3,9 millió volt,
  • a 3,6 milliós külföldi vendég pedig 19,3 százalékos növekedés 2023 első félévéhez képest.

 Az év első felében regisztrált 17,8 millió vendégéjszaka a tavalyi rekordévit is 7,6 százalékkal meghaladta.

A vendégéjszakák 52 százalékát a külföldiek töltöttek el, a belföldi vendégéjszakák pedig a későn kezdődő iskolai szünidő ellenére is 3 százalékkal nőttek 2023. év első hathavi forgalmához mérten. A nyár első hónapja is a turisztikai kereslet dinamikus bővülését mutatja – összegezte az NGM.

A szaktárca közleményében rámutatott,  hogy a vendégéjszakák dinamikus növekedésének köszönhetően 95,4 milliárd forint bevételt könyvelhettek el a szálláshelyek, ennek több mint felét, 52,4 milliárd forintot a vidéki szálláshelyek bevételei tették ki. Országosan 13,9 százalékkal, míg vidéken 9,4 százalékkal haladta meg a forgalom a tavalyi értéket. 

A turizmus kiemelkedő teljesítményét mutatja a vendéglátóhelyek bevételének 11,7 százalékos növekedése is. 

Vidéken 230 milliárd forintot, az előző évhez képest 13,1 százalékkal többet költöttek a vendégek. 

 

via Világgazdaság

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.