Május utolsó vasárnapja: ma a gyermekeket ünnepeljük

Megemlékezés a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről

A gyereknap a világ sok országában ünnepnap.

A nemzetközi gyermeknap megünneplése Törökországból ered. Ehhez hasonló az ENSZ által létesített egyetemes gyermeknap intézménye.
A nemzetközi gyereknap
A nemzetközi gyermeknapot a világ számos országában megünneplik, az év legkülönbözőbb napjain. Az ünnepet először Törökországban tartották meg 1920-ban, majd később a genfi Gyermekjóléti Konferencián 1925-ben.
Az egyetemes gyereknap
Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre a célra, amit megfelelőnek gondolnak.
A gyereknap Magyarországon
Magyarországon az Országos Gyermekvédő Liga kezdeményezésére már a 20. század első évtizedében is rendeztek gyermeknapot, ha nem is minden évben.
A húszas években vált rendszeressé, hogy május vagy június valamelyik napját gyermeknappá nevezték ki. 1931-től már egy egész hetet szenteltek a gyermekeknek, többnyire május első felében, mégpedig 1943-ig Nemzeti Gyermekhét néven. Ezt 1944-ben nem rendezték meg.
1945-ben júniusban, 1946-ban februárban, 1947-ben május 4-től tartottak gyermekhetet. 1948-ban már Országos Gyermekhetet tartottak június 20. és 27. között. Magyarországon 1950-től 1953-ig június első vasárnapján, azt követően pedig minden év május utolsó vasárnapján rendezték, illetve rendezik meg a Nemzetközi Gyermeknapot.
Hagyományok
A Gyereknapon szervezett családi programok között szerepelnek közös játékok, kézműves foglalkozások, előadások és koncertek. Ezen a napon a gyerekek ajándékokat kapnak a szülőktől, nagyszülőktől vagy közeli hozzátartozóktól. Az ajándékok lehetnek játékok, könyvek, ruhák, édességek vagy akár közös élmények is.
A Gyereknapon sok család különleges étkezéseket készít a gyerekeknek, akár otthon, akár éttermekben. Sokan kirándulnak, városnéző túrákat szerveznek, vagy múzeumokat, állatkerteket és vidámparkokat látogatnak.
