Hírzóna

György László: Sokan kitöltötték már a zöld nemzeti konzultációt

 György László: Sokan kitöltötték már a zöld nemzeti konzultációt

2024. március 26., kedd
 György László: Sokan kitöltötték már a zöld nemzeti konzultációt

A zöld nemzeti konzultáció a zöld gazdaság felépítéséről is szól - hangsúlyozta György László, gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos kedden, a TV2-n.

 

György László szerint a téma nagyon foglalkoztatja az embereket, sokan kitöltötték már a zöld nemzeti konzultációt, bár pontos számot nem tudott mondani, mert április 15-éig lehet kitölteni. Mint mondta, azért kezdeményezte a kormány a konzultációt, hogy "egy nyelvet beszéljünk ebben a fontos kérdésben".

Leszögezte: nemcsak arról van szó, hogy szeretnének "a gyermekeinknek, unokáinknak egy zöld, tiszta környezetet és fenntartható jövőt örökül hagyni", hanem arról is, hogy ez egy üzleti lehetőség, amely közvetett módon családok millióinak, közvetlenül pedig családok százezreinek tudja biztosítani a megélhetést.

A kormánybiztos szerint ezért is fontos, hogy minél többen kitöltsék a konzultációt. 

Olyan Magyarországot szeretnénk, ahol a családok, családfők, legyenek azok édesanyák vagy édesapák, képesek a saját erejükből, saját munkájukból, saját tehetségüknél fogva fenntartani a családjukat

 - fogalmazott.

Kiemelte, hogy a zöld gazdaság három pilléren nyugszik: a zöld energiát elő kell állítani szén-dioxid semleges módon, az energiát tárolni kell, oda kell juttatni azokhoz a szereplőkhöz, akik azt elfogyasztják, illetve fel kell használni a családoknak és a vállalkozásoknak. Hozzátette: ez a három pillér mind-mind külön iparág.

György László idézte az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyen-nek azt a megállapítását, miszerint az EU a zöld átállásban 98 százalékos kitettségben van Kínával szemben, vagyis Kína uralja a zöld átálláshoz szükséges kritikus nyersanyagok bányászatát, finomítását, az alkatrészek gyártását és a késztermékgyártást is.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.