Hornung Ágnes: a kormány kiszámíthatóságot nyújt a családoknak


A kormány kiszámíthatóságot nyújt a családoknak, mert "ha ez az érzés megvan, akkor van nagyobb esélye annak, hogy gyermeket vállaljanak" - hangsúlyozta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a Családháló Alapítvány szombati díjátadó ünnepségén, Budapesten.

Az államtitkár felidézte: 2010-ben úgy döntött a kormány, hogy a családokat helyezi a középpontba, és "mindent a családok szolgálatába állít". Úgy fogalmazott, ahhoz, hogy minél többen minél több gyermeket vállaljanak, otthon, anyagi biztonság, szabadidő, illetve munka szükséges.
Hornung Ágnes "Európa legnagyobb, legeredményesebb otthonteremtési programjának" nevezte a magyar kormány által bevezetett otthonteremtési programot, majd hozzátette: számos más támogatás szolgálja a családok anyagi biztonságát.
Kitért arra, hogy a munka és magánélet egyensúlyának megteremtésében is hatalmas előrelépés történt 2010 óta. Közölte: 2010-hez képest háromszor annyi településen érhető el bölcsődei szolgáltatás, a bölcsődei férőhelyek száma pedig megduplázódott, 32 ezerről 65 ezerre emelkedett.