Hírzóna

Figyelem: egy 25 méteres aszteroida közelíti meg a Földet

Figyelem: egy 25 méteres aszteroida közelíti meg a Földet

2024. január 25., csütörtök
Figyelem: egy 25 méteres aszteroida közelíti meg a Földet

Földközeli objektumként regisztrálták a több mint 25 méteres égitestet.

 


Január 27-én, szombaton különleges égi eseménynek lehetnek szemtanúi a csillagászok, ugyanis ekkor közelít majd el a Földhöz az idei év első földközeli aszteroidája, a 2024 BJ. Az IFLScience szerint az objektum a Hold és a Föld mellett is elhalad majd, távolsága pedig körülbelül 353 ezer kilométer lesz majd, ami a Föld-Hold távolság 92 százaléka.

A 25 méter átmérőjű égitest január 27-én, 15 órakor közelíti meg a Holdat, majd három és fél órával később a Föld mellett is elhalad.

Bár a bolygónknak alapvetően nem fenyeget veszély, mégis földközeli objektumként regisztrálják. A szakemberek szerint az aszteroida pályája csúcsán a Földhöz közelebb kerül a Naphoz, majd fokozatosan távolodik, végül a Mars pályája mögé érkezik meg.

Az év eleje óta összesen 158 aszteroidát fedeztek fel a szakemberek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.