
Elképesztő képsorok a Gázai övezetről - Ferenc pápa az erőszak leállítását sürgette


Továbbra is intenzíven zajlanak a fegyveres hadműveletek, a tel-avivi magyar nagykövetség dolgozóinak is rendszeresen óvóhelyre kell vonulniuk. A konzuli védelemre jelentkezőket kétóránként tájékoztatják a biztonsági helyzetről és az ország elhagyásának lehetőségeiről. Mint azt megírtuk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újabb öt magyar állampolgár kimenekítéséről számolt be.
Az ügyben Ferenc pápa a mai napon ismét megszólalt,
A Közel-Keletnek nem háborúra, hanem békére van szüksége."
Hangsúlyozta, hogy továbbra is fájdalommal és aggodalommal kíséri az Izraelben és a palesztin területeken zajló eseményeket. Imádkozik azokért a családokért, akik számára egy ünnepnap gyásznappá változott. Továbbá a túszok szabadon engedését kérte.
Hozzátette, a támadást elszenvedő félnek joga van védekezni, de
nagyon aggódom a teljes ostrom miatt, melyben Gázában a palesztinok élnek, ahol szintén sok ártatlan áldozat volt. A terrorizmus és a szélsőséges fellépés nem segít megoldást találni a konfliktusban izraeliek és palesztinok között, csak a gyűlöletet, az erőszakot, a bosszút táplálja, és mindkét fél számára szenvedést okoz."
Ferenc pápa már korábbi, vasárnapi beszédében is az erőszak leállítását sürgette Izraelben és a palesztin területeken.
Képek: MTI










