Ismét milliós rezsitámogatást kérnek a szegedi intézmények az önkormányzattól


Egy hónap eltetltével ismét hozzányúlhatnak Szegeden az energiaválság miatt kialakított költségvetés tartalékkerethez.
A Szegedi Közlekedési Kft. csaknem 94 millió, a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény mintegy 98 millió forintos támogatást kért a helyi önkormányzattól a megnövekedett energiaköltségek miatt.
A támogatásról szerdai ülésén dönt majd a képviselő-testület Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága.
Legutóbb augusztus elején kellett hozzányulni a költségvetési tartalékkerethez, amelyet a közgyűlés még februárban hozott létre 8 milliárd 15 millió forintos főösszeggel, hogy ha szükséges, évközben is meg tudják oldani az energiaköltségek drasztikus emelkedése okozta hiányt.
Mint azt korábban megírtuk, az önkormányzati tartalék mellett is többször érkezett miilliós kormányzati rezsitámogatás Szegedre. Így például az éve elején a kormány Szeged városa, a tízezer fő fölötti települések közötti sorban a harmadik legnagyobb összeget, 1 299 504 290 forint közvetlen állami támogatást kapott.