Baloldali pártok és politikusok sokasága csatlakozik az idei meleg büszkeség menetéhez

A Budapest Pride honlapján olvasható beszámoló szerint a menet szombaton három óra körül indul a Vajdahunyad vára előtti zöldterületről, és az Andrássy út – Oktogon – Teréz körút – Király utca – Felsőerdősor – Andrássy út – Hősök tere – útvonalon délután öt körül érkezik vissza a Ligetbe. A vonulás alatt több baloldali párt – így az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is kamionokkal vonul fel, amelyekről különböző műfaji kategóriákba sorolható zenék fognak szólni. A szocialista Kunhalmi Ágnes és Gurmai Zita, a momentumos Fekete-Győr András, Kerpel-Fronius Gábor, Donáth Anna és Cseh Katalin, a DK-s Dobrev Klára, a párbeszédes Szabó Tímea és Tordai Bence szinte minden évben részt vesz a felvonuláson, így feltehetően idén is lehet majd találkozni velük – írja a Magyar Nemzet.
A Vajdahunyad váránál többek között a pride színpadára lép Bedő Dávid, a Sokszínű Magyarországért országgyűlési képviselőcsoport elnöke, valamint Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely is.
A beszédek mellett este nyolc óráig az úgynevezett civil faluban is programok lesznek, ahol a legtöbb hazai LMBTQ-szervezet illetve a hozzájuk köthető, sok esetben Soros György alapítványai által támogatott jogvédő szervezetek mutatkoznak be.