Hírzóna

Felmérések szerint Szeged a harmadik legnépesebb város!

Felmérések szerint Szeged a harmadik legnépesebb város!

2021. október 19., kedd
Felmérések szerint Szeged a harmadik legnépesebb város!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb mérései alapján mintegy 22 nagyvárosban körülbelül 44 ezerrel laktak kevesebben az év elején 2020-hoz képest. Ezzel szemben az agglomerációk egyre népesebbek.

Bár a trend újszerűnek tűnik, valójában egyáltalán nem az: a tendencia évekre visszamenőleg érzékelhető, a koronavírus-járvány csupán felgyorsította a folyamatot. Annyiban érzékelhető elétrő hatás, hogy ahol 2013 óta átlagában növekedett a népességszám, ott is kissé csökkent 2020-ban, ahol pedig eddig is csökkent, ott még jobban felgyorsult ez a folyamat - kivétel ez alól Debrecen.

Ugyanakkor a tendencia azt is mutatja, hogy az agglomerációk térségének lélekszáma jelentősen megnövekedett: míg Szegeden központjából tavaly átlagosan 1184-en költöztek el, addig az agglomerációk területe átlagosan 60 fővel lett gazdagabb. Ez a szám 2013 és 2019 között -226:+233 arányban szintén az agglomerációknak kedvezett. Ennél is látványosabb a különbség több másik vidéki városban, például Győrött.

Mi a helyzet az össznépesség arányában?

Bár Szeged belvárosának területéről sokan költöztek el, az agglomerációkkal együttesen viszonylag stabil a lakosságszám annak ellenére is, hogy az alapvetően lassú csökkenés nagyon megugrott tavaly. Miskolcon ugyanis hét év alatt nagyjából 10 ezerrel lettek kevesebben. Ez azt jelenti tehát, hogy országosan a harmadik, a vidéki városok tekintetében (magyarán Budapest kivételével) a második legnépesebb város lett Szeged.

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

A fővárosban egyébként 26380-an éltek kevesebben 2020 végére. Érdekesség azonban, hogy a Balaton környékére rengetegen költöztek be: egészen pontosan 5,5 ezren, ami 2019-es képest 4 százalékos növekedés.

(via G7, KSH)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.