Hírzóna

Nincs helyük a marxista-kommunista eszméknek

Nincs helyük a marxista-kommunista eszméknek

2021. augusztus 28., szombat
Nincs helyük a marxista-kommunista eszméknek

A demokráciában nincs helyük a marxista-kommunista eszméknek, mert ezek alapja szélsőségesen demokráciaellenes, családellenes, keresztényellenes és zsidóellenes

- mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.

Rétvári Bence a Szarvas téren, a Kitelepítettek emlékművénél, a hortobágyi kényszermunkatábor áldozatainak tiszteletére szervezett megemlékezésen hangsúlyozta: a kommunista eszméknek soha, semmikor, a világ egyetlen országában sem szabad teret engedni, mert az mindig mérhetetlen emberi szenvedéshez vezetett.

"Mi Közép-Európában joggal követeljük, hogy amit az itt élő népek a helyi gulagokban a Baltikumtól a Balkánig megszenvedtek, kegyelettel emlékezzünk.

A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján nemcsak azokra emlékezünk, akik ott voltak ezekben a kényszer munkatáborokban, hanem arra is, hogy ez az egész emberiség ellen elkövetett bűncselekmény volt"

- fejtette ki az államtitkár.

Az államtitkár - Ronald Reagan egykori amerikai elnököt idézve - azt mondta, a szabadság mindig egy generációra van a kihalástól. "Országunk függetlenségéből egy centit sem szabad engedni, soha sem szabad a szólásszabadságból és a vallásszabadságból sem engedni egy percnyit sem, és azt sem hagyhatjuk, hogy a politikai korrektség az embereket megfossza az őszinte beszéd lehetőségétől".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.