Hírzóna

A Szegedi Vadaspark és az MVM Démász közös összefogásba kezdtek

A Szegedi Vadaspark és az MVM Démász közös összefogásba kezdtek

2021. augusztus 12., csütörtök
A Szegedi Vadaspark és az MVM Démász közös összefogásba kezdtek

A Vadaspark és az áramszolgáltató is a vadvilág védelmének érdekét szem előtt tartva együttműködést indított egymással, és megállapodásban is rögzítették azt.

Fotó: MVM Sajtó

Egészen 2022-ig fog tartani az az együttműködés, ami idén év elején indult az állatkert és az MVM Démász Áramhálózati Kft. között. A két fél korábban is eredményesen tudott közösen dolgozni.

Egy mobil digitális röntgengép került megvásárlása az áramszolgáltató támogatásából, ami a Vadaspark madár- és emlősállatmentését fogja segíteni - hiszen az állatkert nem csak a különleges és ritka állatok bemutatásával foglalkozik, hanem vadvédelmi feladatokat is ellát.

Egy év leforgása alatt nagyjából 450 és 850 közötti állatot mentenek meg.

Az együttműködés részeként továbbá áramtechnológiai ismertetőket helyeznek el az állatkert területén, ami bemutatja az MVM Démász madárvédelmi tevékenységét, amelynek célja, hogy minél kevesebb állat essen áramütés áldozatául. A áramszolgáltató néhány madárvédelmi eszközét, mint például a keresztkart, vagy oszlopkapcsolót is megismerhetik majd a látogatók. Továbbá a Vadaspark lehetővé teszi egy zárt térben az áramszolgáltatónak a madárvédelemre szolgáló új hálózati eszközök fejlesztések tesztelését is.

Kiemelt kép: Kalotás Zsolt

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.