Friss Nobel-díjas tudós tart előadást Szegeden


Magyarország európai szinten is vezető szerepre készül az összekapcsolt és autonóm közlekedésben, ezt támogatják a kormányzati szakpolitikai intézkedések is - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Brüsszelben, a Connected Transport Summit című konferencián.
A tárcavezető a minisztérium közleménye szerint hangsúlyozta: a zalaegerszegi járműipari tesztpálya megépítésével Közép-Európa legkorszerűbb létesítménye készül el Magyarországon, amelyet az autógyártók és beszállítóik részéről is fokozott érdeklődés övez. A kormány a támogató környezet megteremtése érdekében a kutatás-fejlesztés és innováció (k+fi) új irányítási, szervezeti és finanszírozási modelljének kialakításán dolgozik. Kiemelte, az igényekre gyorsan reagált a magyar oktatási rendszer is, így például a kifejezetten az autonóm közlekedésre szakosodó egyetemi mesterképzések idei elindítása egyedülálló és hiánypótló Közép-Európában. Palkovics László kétnapos brüsszeli útja során több európai biztossal folytatott kétoldalú tárgyalásokat. Palkovics László a Carlos Moedasszal, a kutatásért, tudományért és innovációért felelős biztossal való tárgyalása során az EU13 pályázóknak a Horizon 2020 programban való rendkívül alacsony részvételére hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy a program költségvetésének csupán 5 százaléka jut ezeknek a tagállamoknak, annak ellenére, hogy jó k+fi kapacitásokkal rendelkeznek. Elmondta, hogy az attoszekundumos nagy intenzitású lézerkutatásaiért idén társ-Nobel díjat kapott Gerard Mourou idén novemberben előadást tart a
szegedi
ELI Kutatóközpontban. A miniszter ebből az alkalomból a létesítmény meglátogatására kérte fel Navracsics Tibor biztost, aki jelezte, hogy örömmel eleget tesz a meghívásnak. Az innovációs és technológiai miniszter Navracsics Tibor kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztossal az európai oktatási térség kialakításáról tárgyalt.
(MTI)