A szegedi labdarúgás díszpolgára: Gulyás Ferenc harminc éve a "pengésebb" foci szolgálatában

A szegedi foci utolsó élvonalbeli időszakaiban mintegy 30 évet dolgozott intézőként olyan edzők mellett, mint Kovács Ferenc vagy Kaszás Gábor – A szegedi labdarúgás friss díszpolgára: Gulyás Ferenc.

A SZEGEDma.hu csütörtökön nyújtotta át

azoknak, akik munkájukkal a szegedi labdarúgás hírnevét öregbítik. A díjazottakkal készített cikksorozatunkban először A szegedi labdarúgás jövőjéért elismerésben részesült

, illetve

beszélgettünk, míg a szegedi labdarúgó-utánpótlásért díjat 2013-ban

, az L-IT SZEAC és a KÉSZ Labdarúgó Akadémia szakmai vezetőjének, a Tápé ESK felnőttcsapata trénerének ítéltük oda. Idén a szegedi labdarúgás díszpolgára címet

Gulyás Ferenc

kapta, aki 86 esztendős, és az 1950-es évektől 90-es évekig szolgálta alázatos társadalmi munkásként Szeged labdarúgását. Több mint harminc évig volt a SZEAC, a SZEOL, a SZEOL-DÉLÉP első csapatának intézője, mai nevén technikai vezetője. „A Hódmezővásárhelyi Torna és Vívó Egyletben kezdtem a sportban dolgozni 25 évesen, majd megalakult a Hódmezővásárhelyi Dózsa, és ott a válogatott kapusnak,

Tóth Györgynek

lettem a segítője. Szegedre 1951-be kerültem, ide nősültem, és a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség Ifjúsági Bizottságában dolgoztam. A tehetségeket figyeltem, én fedeztem fel a Postás-pályán

Pusztai Lászlót

, így került a Szegedhez

Kozma Mihály

, de én hoztam a Tisza partjára

Vass Ferencet

is Kiskunfélegyházáról. Az ifjúsági csapat mellett a SZEAC II. intézője voltam, majd később már a nagycsapatnál szolgáltam a focit 30 éven keresztül” – mesélt nekünk Gulyás Ferenc a kezdetekről.

Az egyik legszebb emléke elmondása szerint a Fradi elleni 2-1-es győzelem 25 ezer ember előtt 1981-ben. „Ide úgy jött az FTC, hogy bajnok lesz, de mi nem készültünk virágcsokorral, inkább megvertük őket, így a Győré lett az arany” – emlékezett mosolyogva. „Abban az időben a Szegednek összességében nem volt gyengébb játékosállománya, mint általában az NB I-ben, de soha nem tudtunk megkapaszkodni tökéletesen. Olyan edzőkkel dolgoztam együtt pedig, mint

Konta Károly, Kovács József, Kovács Ferenc, Dunai János, Sárosi László, Hímmer István, Kaszás Gábor, Bundzsák Dezső

. Valahogy mindig az a plusz anyagi támogatás hiányzott, ami más gárdánál megvolt ahhoz, hogy hosszú távon komoly célt lehessen kitűzni. Az egyetemtől nem volt várható komoly anyagi juttatás, a városnak is szűkös keretei voltak, az 'olajos' időszakban pedig az lett a probléma, hogy Szolnokot jelölték meg az irányítás központjaként, a vezetők is arra orientálódtak” – beszélt a nehézségekről is Gulyás Ferenc, aki ma már nemigen látogat ki meccsre, de tévében követi a bajnokságot. A mai labdarúgásról az a véleménye, hogy sokkal hajtósabb, akkoriban "pengésebb" focit műveltek:

Nemes, Giricz, Hajós, Barát

- csak néhány nevet említ, akik szinte varázsoltak a labdával. „Most sokkal inkább erőfoci dominál, és veszettül gyors a játék, főleg nemzetközi szinten” – így a szakember, aki hozzátette azt is, hogy a gyerekek között most is sok a tehetség, mint az ő korában, de a képzés már összehasonlíthatatlanul más, összetettebb, sokoldalúbb. A családjára röviden kitérve megemlítette, hogy a fia egy darabig focizott, de abbahagyta, nem a futballpályát választotta, az unokája pedig kosárőrült, szerelmese az amerikai ligának. „Van dédunokám is, de belőle nem lesz futballista, mert leány” – mondta nevetve, mi pedig hozzátettük, hogy az korántsem olyan biztos, hiszen a honi, illetve a Csongrád megyei női labdarúgás is egyre népszerűbb...