Figyel a magyar a pénzére!


Odafigyelnek a pénzükre a magyarok, körültekintően intézik a bevásárlásokat, megnézik, hogy mit és mennyiért vesznek, keresik a kedvező, akciós ajánlatokat - derül ki az Erste Bank ügyfelei körében végzett felméréséből.
Az MTI-nek küldött keddi közlemény szerint a legtöbben - 40 százalék - bevásárlás előtt listát írnak, amihez ragaszkodnak is, a megkérdezettek 30 százaléka pedig a szokásos dolgokat veszi, így körülbelül tudják, mennyit fognak költeni. A nőkre, a fiatalabbakra és a budapestiekre jellemzőbb, hogy előzetesen összeírt listával vásárolnak, melyhez tartják is magukat. A férfiak inkább az akciós, kedvezőbb árú termékeket keresik, az idősebb korosztály jellemzően a megszokott dolgokat veszi, a vidéken élők pedig szívesen tájékozódnak az akciós újságokból.
Gondosabban kezelik a családi kasszát a nők: 54 százalékuk már az ezer forintos termékek esetén is összehasonlítja az árakat, míg a férfiak esetében ez az arány csak 44 százalék.
Akciós terméket 75 százalék vesz rendszeresen, és a válaszadók több mint a fele gyűjt pontot, 41 százalékuk pedig kuponos-kedvezményeket is igénybe vesz. A kutatás szerint az élelmiszereknél a származási ország mellett különösen fontosak az akciók, a különféle pontgyűjtő lehetőségek szerepe, valamint az, hogy az adott termék megbízható forrásból származzon. A válaszadók 72 százaléka mondta azt, hogy figyeli az élelmiszerekhez kapcsolódó akciókat, míg kétharmaduk részt vesz valamilyen pontgyűjtő programban is.
(MTI)