Marad a hitelmoratórium, de nem mindenkinek


A Világgazdaság úgy tudja, a kormány döntött a moratórium meghosszabbításáról.
Hónapok óta kérdőjeles a konszenzus a kormány és a bankok között, most azonban úgy tűnik, pont kerül az ügy végére: bizonyos feltételek mellett ugyan, de 2022 júliusáig meghosszabbítható marad a hitelmoratórium.
Az első és legfontosabb, amit ennek kapcsán tudni érdemes, hogy a bankok nem hosszabbítják meg automatikus a moratóriumot, külön igényelni kell, de ezt akár online is megtehetjük.
A második legfontosabb pedig, hogy csak azok hosszabbíthatnak, akik
- nyugdíjasok,
- gyermeket nevelnek,
- illetve akiknek a tavaly évhez képest csökkent a keresetük. Hogy mennyivel, az nincs meghatározva.
- A vállalkozások pedig akkor kérhetik a halasztást, ha a bevételük 25%-kal csökkent.
A CIB Bank ügyfélkörében végzett ktuatás szerint a hitellel rendelkezők többsége már inkább törlesztene idén ősztől. A MAgyar Nemzeti Bank arra figyelmeztetett, hogy amegfelelő jövedelemmel, törlesztési forrással bíró ügyfelek számára a moratóriumban való maradással elérhető előnyt hosszabb távon meghaladhatja annak kockázata, hogy feleslegesen nő meg a hitelük futamideje és a teljes visszafizetendő összeg.