Gazdaság

Kezdődik a tereprendezés az új uszodánál

Kezdődik a tereprendezés az új uszodánál

2020. október 13., kedd
Kezdődik a tereprendezés az új uszodánál

Olvasónk, Bence küldött képeket az épülő sportuszodáról. Mint írja, örömmel vették észre, hogy elkezdődött a takarófal bontása az építkezésen, az Etelka sor felől. Ennek a környék lakói már csak azért is örülnek, mert két éve tart az építkezés, ami nem kevés zajjal járt, ennek azonban lassan vége lesz.

A két képen jól látszik, hogy honnan "nőtt ki" az uszoda.

Ahogy azt korábban írtuk, az uszodában már megtöltötték vízzel a medencéket - egyelőre azt ellenőrzik, hogy minden tökéletesen működik-e, de folyamatosan halad a beltéri munka is. Az uszodának a szegediek szavazással adtak nevet, így lesz Tiszavirág a létesítmény. A munkálatokat a tervek szerint az idei évben befejezik, majd jön a használatbavételi engedélyeztetési folyamat és a próbaüzem. Ha minden megfelelően alakul, akkor jövő tavasszal már birtokba is vehetik a szegediek.

Az építkezés takarófalát már elkezdték bontani.

A Tiszavirág uszoda 16 milliárd forintos kormányzati támogatásból épül, amit az önkormányzat a Modern városok program keretén belül kötött megállapodás szerint kapott az építkezésre. A projekt menedzselését az önkormányzati tulajdonú Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. végzi. Szépséghibája ennek, hogy a város teljes egészében sajátjának könyveli el a beruházást, ennek egyik jól látható jele, hogy a bejárásokra sem a kormányzat képviselői, sem a szegedi jobboldali országgyűlési és önkormányzati képviselők, valamint a "nem baráti" sajtó sem kap meghívót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.