Duális képzés: Gyakorlatban hasznosul az elmélet



A diploma mellett akár hároméves szakirányú szakmai gyakorlatot is szerezhetnek a diákok például a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán, ha élnek a duális képzés nyújtotta lehetőséggel. A képzés ezért jó a hallgatóknak, mert így az elmélettel párhuzamosan a gyakorlatot is elsajátíthatják.
A duális szakképzés lehetőségeiről a felsőoktatásban címmel szervezett konferenciát a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kedden. A gyakorlatorientált képzési forma biztosíthatja, hogy a hallgatók egyetemi éveik alatt gyakorlati ismereteket szerezhessenek a felsőoktatási intézménnyel együttműködő vállalkozásnál, s ez idő alatt beletanuljanak a vállalati kultúrába. A Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság feladata, hogy a megye szakképzése tekintetében javaslatokat tegyen, mind a szakképzés, mind a felsőoktatásban zajló képzések területén. "A bizottság meghatározza, mely szakmák legyenek támogatottak, kiemelten támogatottak, és melyeknek nem javasol állami támogatást. Egyrészt: van egy sürgető igény a szakképzés területéről a megfelelő szakmunkásképzésért, hiszen nincs elég szakember. Ugyanakkor ahol van szakmunkás foglalkoztatás, kell hogy legyen értelmiségi is, ezért fontos a felsőoktatás szerepe" - hívta fel a figyelmet
Kőkuti Attila
, a Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke. Tavaly országos szinten összesen 440-en vettek részt duális képzésben, a Szegedi Tudományegyetemről heten. A hallgatók főleg a nagyobb multinacionális cégeknél kaptak lehetőséget, mint például a Mercedes gyár vagy az Audi. "Elsősorban műszaki területen nagy az érdeklődés a duális képzések indítása iránt, de a közgazdaságtan és a környezetvédelmi mérnök szakokon túl más területek is szóba jöhetnek. "Nagyon várjuk, hogy az élelmiszeriparban meghatározó cég - Szegeden is van ilyen - szerepet vállaljon a képzési formában. Ami fontos, hogy ne csak a multinacionális cégek vegyenek ebben részt, hanem azok a kis- és középvállalkozások is részt vegyenek, akiknek szükségük van a szakképzett munkaerőre, s megvan a tudásuk, technikai színvonaluk, hogy bekapcsolódjanak. Többek között a mai konferencián ilyen kérdéseket elemzünk."

A hallgatók, akik nem vesznek részt duális képzésben, rövid szakmai gyakorlatot teljesítenek a szakképzés ideje alatt, az őket fogadó vállalatok és a felsőoktatási intézmények azonban egyetértettek abban, ez az idő nem elég arra, hogy elmélyüljenek a gyakorlati képzésben. A duális képzésben részt vevő hallgatók heteket töltenek a partnercégnél, a felvételi hasonló az állásinterjúkhoz. "Vállalati környezetben szembesülnek a valós problémákkal, így lehet elsajátítani a vállalati kultúrát, még a képzési idő alatt. Ilyen szempontból nagy hozadéka van tehát a vállalat és a hallgató számára is. Szokatlan helyzet áll elő, amikor valaki végez 3 és fél év alatt, s amikor végez, már van ugyanennyi szakirányú szakmai gyakorlata. Ez nagy előny a fiatalok számára. Persze, nem az a cél, hogy továbbálljanak, a fogadó vállalatnál akár munkalehetőséget is felkínálhatnak számukra" - ismertette a duális képzés előnyeit
Bíró István
, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának intézetvezetője. 2016 szeptemberétől a mérnöki karon 58 főnek biztosítanak gyakorlatorientált helyet a duális képzésben, 25 vállalati partner közreműködésével, míg a mezőgazdasági karnak 20, a természettudományi és informatikai karnak pedig 2 együttműködő cége van. "Egy a biztos, a változás. Ezt kellene az oktatásban is bevezetni, hogy gyors reakciókkal tudjanak reagálni a hallgatók, hiszen a jelenlegieknél a problémamegoldó képességben látom a legnagyobb hátrányt. Őszre már jelentkeztünk, ugyanis egy mechatronikai gépész szakon tanuló hallgatót is szeretnénk foglalkoztatni. Nem titkolt célunk, hogy a hallgatókat próbáljuk megtartani. Hatalmas elméleti tudást kapnak a diákok, amit sajnos nem tudnak átültetni a gyakorlatba átültetni. Megvan a jó elméleti tudás, de azt gyakorlatban nem tudja, azt hiszik, nem is tanulták" - beszélt a partnervállalat oldaláról
Kaszás Anikó
. A Transcommers Kft. ügyvezetője a tapasztalatok tükrében azt mondta, rugalmasabb időbeosztásra lenne szüksége a hallgatóknak, hogy a szorgalmi időszakban havonta legalább egy hetet a cégnél tölthessenek, s folyamatos legyen a gyakorlati képzés. A vállalat egyébként házon belül saját elektronikai műszerész képzést is szervez, jelenleg 10 olyan munkavállalójuk van, aki egykor szakmunkás hallgatóként került hozzájuk.