Gazdaság

Elemzők: idén közel 4 százalékkal emelkedhet a reálbér

Elemzők: idén közel 4 százalékkal emelkedhet a reálbér

2016. január 21., csütörtök
Elemzők: idén közel 4 százalékkal emelkedhet a reálbér

Idén 4 százalékhoz közeli ütemben emelkedhet a reálbér a Takarékbank és az Erste Bank elemzői szerint. Suppan Gergely, illetve Barczel Vivien és Ürmössy Gergely így kommentálta az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtök reggel kiadott jelentését.

Tavaly novemberben 5,3 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,1 százalékos volt a bruttó és a nettó bérek emelkedése. Az előző havi adatokhoz képest mindkét adat szerint 0,5 százalékponttal gyorsult a bérkiáramlás, így a keresetek emelkedése meghaladta az infláció 0,4 százalékpontos megugrását. (Az üzemanyagok árindexének a bázishatások miatt bekövetkezett növekedése nyomán az októberi 0,1 százalék után novemberre 0,5 százalékra gyorsult az infláció.)

Suppan Gergely

, a Takarékbank elemzője azzal számol, hogy tavaly 4 százalékos átlagos bérnövekedés és a -0,1 százalékos infláció hatására kissé 4 százalék felett nőhettek a reálbérek. Idén szintén 4 százalékos bruttó bérnövekedéssel kalkulál, ami az adóváltozások miatt 5,5 százalékos nettó bérnövekedést eredményezhet. Így az idénre várt 1,5 százalékhoz közeli infláció mellett 4 százalékhoz közeli reálbér-emelkedés adódik. A bérnövekedés ütemét azonban gyorsíthatja, hogy egyes hiányszakmákban emelkedésre lehet számítani a következő években, emellett egyes ágazatokban folyatódik az életpályamodellek bevezetése. A minimálbérek jelentős, 5,7 százalékos növelése is felfelé húzza a béreket. A Takarékbank elemzője szerint ugyanakkor az inflációra pedig lefelé mutató kockázatot jelent az olajárak tartós zuhanása, így a nettó reálbérek akár jóval dinamikusabban is emelkedhetnek. Az elmúlt években elhalasztott fogyasztás, a mérlegkiigazítási folyamat előrehaladása, a devizahitelek rendezése során kiszámíthatóvá váló törlesztő részletek, valamint a háztartások nettó pénzügyi vagyonának emelkedése miatt a következő években a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje - összegezte véleményét Suppan Gergely.

Barczel Vivien

és

Ürmössy Gergely

, az Erste Bank két elemzője hasonlóképpen úgy gondolja, hogy 2016-ban a bruttó bérek 3 és 4 százalék közötti ütemben növekednek majd. A nettó bérek pedig akár 5 százalékot is meghaladó ütemben emelkedhetnek a személyi jövedelemadó csökkentésének hatására. Előrejelzésük szerint 1,3 százalék lehet idén az inflációs ráta - amennyiben az üzemanyagárak nem csökkennek jelentősen tovább, mert akkor még alacsonyabb lehet az infláció. Így az idén újra erős bérnövekedés lesz, alacsony infláció kíséretében. Ezért reálértéken lendületesen nőhetnek tovább a bérek 2016-ban, így a háztartások fogyasztása stabil alapot jelenthet a GDP-növekedéshez. Várakozásuk szerint idén 2,2 százalékkal nőhet a magyar GDP az Erste Bank elemzői szerint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.