Gazdaság

Összehasonlíthatóbbá válnak a lakásbiztosítások

Összehasonlíthatóbbá válnak a lakásbiztosítások

2013. május 1., szerda
Összehasonlíthatóbbá válnak a lakásbiztosítások

Összehasonlíthatóbbá válnak a biztosítók lakásbiztosítási termékei a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által elkészített Lakásbiztosítási Standard Termékvázlat alkalmazásával - közölte a szervezet.

A szövetség a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kezdeményezésére készítette el a termékvázlat alkalmazásának szabályzatát, amelyhez a biztosítók önkéntesen csatlakozhatnak. Ezzel vállalják, hogy új termékeiket ennek megfelelően alakítják majd ki. A termékvázlat alkalmazásának célja, hogy a biztosítási termékeket egységes szerkezetbe foglalja, valamint a fogyasztók hozzájussanak a megalapozott fogyasztói döntéshez szükséges információhoz. Például egységes szerkezetben és egy helyen tekinthetik át, hogy az egyes konstrukciók milyen biztosítási eseményekre terjednek ki. A közlemény szerint

Szász Károly

, a PSZÁF elnöke kijelentette, hogy a felügyelet a biztosítási szakma jelentős fogyasztóvédelmi lépésének tartja és üdvözli a Lakásbiztosítási Standard Termékvázlat bevezetését. Továbbá a jövőben egyéb biztosítások esetében is célszerű lenne hasonló termékvázlatokat, illetve akár minimum és standard termékcsomagokat is kialakítani. A lakásbiztosítás egyike a legszélesebb körben kötött lakossági biztosításoknak: több mint 3 millió szerződés alkotja a piacot. A KSH adatai szerint 4,3 millió lakóingatlan található Magyarországon, a penetráció (a biztosítással való lefedettség) meghaladja a 70 százalékot. A Lakásbiztosítási Standard Termékvázlat alkalmazásának szabályzata, illetve a folyamatosan csatlakozó biztosítók listája megtalálható

a Mabisz honlapján

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.