Gazdaság

A kabinet által várt összeg duplája is befolyhat a közműadóból

A kabinet által várt összeg duplája is befolyhat a közműadóból

2012. november 26., hétfő
A kabinet által várt összeg duplája is befolyhat a közműadóból

A Népszabadság szerint a kormány által várt 30 milliárd forint helyett ennek duplája is befolyhat évente a költségvetésbe a közműszolgáltatókra jövő januártól kivetett új adóból.

A lap hétfői száma szerint az érintett szektorok közül az áramszolgáltatók és a távközlési cégek kapták a legnagyobb terhet, összesen 20-20 milliárd forintnyit. A víz- és csatornatársaságok 12,5 milliárdot, a gázszolgáltatók 8-9 milliárdot fizethetnek be, míg a távhőszolgáltatók megúszhatják 200 millió forintból. A büdzsé bevételei a lap szerint akár tovább is nőhetnek: a múlt kedden elfogadott törvény szerint nem kell fizetnie központi gáz-, illetve áramhálózata után az MVM-nek és a Molnak, a nemzetgazdasági miniszter azonban már be is nyújtott a parlamentnek egy módosító javaslatot, amely szerint kiterjesztenék az új adót erre a két vállalatra is. A központi ármeghatározás miatt valószínűleg az áram-, a gáz- és a vízközmű-szolgáltatók nem tudják továbbhárítani az adót a lakosságra, mivel a kormány ehhez szinte biztosan nem járul hozzá, így kénytelenek lesznek például a karbantartáson spórolni. Nincs ilyen megkötésük ugyanakkor a távközlési cégeknek, így jövőre biztosan többet kell fizetni a telefonért, a kábeltévéért és az internetért - olvasható a napilapban. A kisebb településeken szolgáltató kábeltévés cégek életét alaposan megnehezíti az adó, mert egy előfizetőre hosszabb vezetékszakasz jut. Szakértők kiszámolták, hogy az egészen kis településeken még a sávos kedvezménnyel is 500 forint adó jut egyetlen előfizetőre - írta a lap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.