Gazdaság

Fiatalok ötleteivel az okos energia népszerűsítéséért

Fiatalok ötleteivel az okos energia népszerűsítéséért

2012. október 15., hétfő
Fiatalok ötleteivel az okos energia népszerűsítéséért

Közel 2000 alföldi háztartásban már nyár közepe óta okos mérőórák regisztrálják az áramfogyasztást, igaz egyelőre csak tesztjelleggel. Az IBM és az EDF DÉMÁSZ Hálózat egyéves kísérleti projektjét tájékoztató kampány is kíséri, mely az okos energiában rejlő lehetőségekkel ismertetné meg a fogyasztókat. A két cég október elején reklámversenyt hirdetett középiskolásoknak és egyetemistáknak, a pályázatra legfeljebb egyperces, egyszerű eszközökkel elkészíthető társadalmi célú reklámfilmeket várnak.

Júliusban indította el kísérleti jellegű okos mérési programját az EDF DÉMÁSZ Társaságcsoport elosztói leányvállalata, az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., mely többek közt elektromos hálózatok fejlesztésével és irányításával, fogyasztásmérők leolvasásával és ellenőrzésével foglalkozik. Az országos tesztben résztvevő háztartások az elsők, akik egy éven át okos mérőórákkal követhetik nyomon villamos energia-fogyasztásukat. Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. alvállalkozói informatikai-technológiai partnere az IBM, mely a világ minden táján fejleszt okos megoldásokat, köztük számos okos mérési rendszert is. A 2013 végéig tartó tesztelés célja, hogy kiderüljön, miként változtatja meg az energiafelhasználási szokásokat, ha az ügyfelek maguk is nyomon követhetik fogyasztásukat.

Bizonytalan ismeretek

Az okos mérők használata az első lépés lehet az intelligens otthonok felé. Ehhez azonban pusztán a technológia nem elég, fontos, hogy a fogyasztók is megismerjék a tudatos energiahasználattal elérhető eredményeket. Az IBM egy korábbi nemzetközi kutatása szerint az okos mérésről pozitívan vélekedő fogyasztóknak csak a fele gondolja úgy, hogy a technológia környezetvédelmi szempontból is hasznos lesz, ennél alig többen várják tőle energiaköltségeik csökkenését. Itthon is van még bizonytalanság a fogalmak körül. Bár már több hasonló kísérleti program is elindult, a fogyasztók mélyebb tájékoztatására, ismereteinek bővítésére mindeddig kevés figyelmet fordítottak.

Kell a feszültség

Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó és az IBM már közös tesztprojektjük kezdetén bejelentette, hogy együttműködését az okos méréssel kapcsolatos tudatformálásra is kiterjeszti, és elsőként a környezettudatos üzenetekre fogékony, fiatal fogyasztókat szólítja meg. A két vállalat október 3-án reklámversenyt hirdetett középiskolások és főiskolások, egyetemisták számára, Egy perc feszültség címmel. A kiírók olyan egyperces kisfilmeket várnak, melyek a társadalmi célú reklámok stílusában, ötletesen és meggyőzően érvelnek az okos energia, a tudatos energiahasználat mellett. "Az okos mérés, mint minden megoldás, amely mérsékli a felesleges áramfogyasztást, a Föld tartalékainak megőrzését és a szén-dioxid kibocsátás csökkentését szolgálja. Aki az okos energia mellett dönt, a maga módján részt vállal a globális klímaváltozás elleni küzdelemben. Ezt az üzenetet a fiatalok talán még jobban értik, fogékonyabbak is rá, mint a felnőttek. Azt reméljük, ha őket meg tudjuk győzni a tudatos energiahasználatáról, rajtuk keresztül a szüleiket is megszólíthatjuk" – nyilatkozott

Michel Cochet

, az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó ügyvezetője. "Úgy gondoljuk, a fiatalok erősebben azonosulnak a tudatos fogyasztás kérdéseivel, ha maguk számára is újra kell fogalmazniuk a problémát, s közben kreativitásukat is meg kell mozgatniuk" – mondta

Pongrácz Ferenc

, az IBM Magyarország szolgáltatási üzletágvezetője. "Volt már rá példa, hogy diákokat kértünk meg, gondolják tovább egy-egy izgalmas technológia lehetőségeit. Mindig nagyon inspiráló ötleteket kaptunk tőlük, ilyenekre számítunk most is" - tette hozzá.

A fogyasztó meggyőzése

A pályázatra nem profi alkotásokat várnak a szervezők. Hangsúlyozzák, hogy a filmek elkészítéséhez egy egyszerű kézikamera, fényképező vagy mobiltelefon is elegendő. Az ötlet, a kreatív megközelítés és a meggyőző erő már többet nyom a latba. Hogy tényleg a legjobb alkotások nyernek majd, arra az erős szakmai zsűri a biztosíték: a két vállalat képviselői mellett

Szalai Balázs

, a Kreatív Magazin vezető szerkesztője,

Magyarósi Csaba

, az Index videórovatának szerkesztője és

Balogh Csaba

, technológiai blogger, a HVG.hu újságírója bírálja majd el a pályázatokat. A verseny a Facebookon zajlik, a kiírók három kategóriában hirdetnek győztest. Külön értékelik a középiskolás, az egyetemista korcsoport versenyzőit, és a közönség kedvence (a legtöbbet lájkolt alkotás készítője) is jutalmat kap. A pályázatra magányos alkotók és csapatokat egyaránt nevezhetnek, a filmeket november 12-ig várják.

A pályázat oldala:

http://www.facebook.com/IBMMagyarorszag

http://www.facebook.com/EDFHungaria

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.