Gazdaság

Emelnék a támogatott hitelek kamatát

Emelnék a támogatott hitelek kamatát

2012. július 2., hétfő
Emelnék a támogatott hitelek kamatát

A bankszövetség javaslata szerint az állampapírhozamok 130 százaléka plusz 3 százalékpontra emelnék a támogatott lakáshitelek ügyleti kamatának maximumát, a törlesztőrészletek azonban még így is alacsonyak maradhatnak - írta a hétfői Világgazdaság a Magyar Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről aláírt, a birtokába került emlékeztető alapján.

A mostani rendelet szerint a bankok az állampapírkamatoknál 3 százalékponttal nagyobb kamattal kínálhatják a támogatott lakáshiteleket, ami szakértők szerint olyan alacsony, hogy a hitelintézeteknek nem éri meg kínálni azokat. A lap úgy tudja, a tavaly decemberi kormányrendelet alapján a pénzintézetek eddig egyetlen szerződést sem kötöttek. A bankszövetség javaslata szerint az ügyleti kamat plafonja a referencia állampapírhozamok 130 százaléka plusz 3 százalékpont lenne. Jelenleg az Államadósság-kezelő Központ adatai alapján az egyéves referenciakamat 7,66, az ötéves 8,75 százalék, tehát a bankok egyéves kamatperiódusnál 12 százalék körüli ügyleti kamatot is megállapíthatnak majd a támogatok lakáshiteleknél, míg a jelenlegi szabályozás szerint a kamat alig haladhatja meg a 10 százalékot. A kamattámogatás miatt (az államkincstár az első évben - hitelfelvételi céltól és a gyermekek számától függően - átvállalja a kamat 50-70 százalékát -, majd a támogatás az 5. évben 35-50 százalékra mérséklődik) a családok az első évben a támogatott forinthitelt még a megemelt plafon mellett is 6-8 százalékos kamat mellett vehetnék fel, ami vetekszik a svájci frank hitelek kamatával, miközben nincs árfolyamkockázat - írta a Világgazdaság, hozzátéve, hogy később a támogatási szint csökkenése miatt nő a törlesztőrészlet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.