Gazdaság

Felülvizsgálják a haszonbérleti szerződéseket

Felülvizsgálják a haszonbérleti szerződéseket

2012. április 3., kedd
Felülvizsgálják a haszonbérleti szerződéseket

A vidékfejlesztési tárca valamennyi nemzeti park esetében felülvizsgálja a korábbi haszonbérleti szerződéseket, és amennyiben azok ellentétesek az állam érdekével, kezdeményezi a felbontásukat és olyan helyi gazdálkodóknak juttatja a területeket pályázat alapján, akik vállalják az állattartást - jelentette be Budai Gyula kedden Egerben a Bükki Nemzeti Park központjában, ahol helyi gazdálkodók haszonbérleti szerződéseket írtak alá.

A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta: ebbe a folyamatba illeszkedik, hogy a jövőben huszonöt helybeli pályázó gazdálkodhat a Bükki Nemzeti Park azon 2.800 hektárnyi területén, amelyet korábban az olasz hátterű Mariano Kft. bérelt a piaci ár töredékéért. Az államtitkár szerint jellemző a korábbi szocialista kormányzásra, hogy meg sem próbálkozott a bérleti díj emelésével. A haszonbérlő váltást az egy éve az ügyben elindított vizsgálat tette lehetővé, amelynek nyomán a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletben semmisnek nyilvánította a Bükki Nemzeti Park és a Mariano Kft. között 1995-ben létrejött földbérleti szerződést. Ugyanakkor, miközben korábban csupán egy társaság hasznosította a területet, most 25 helybeli gazda között oszlik meg a 44 kijelölt birtoktest. Őket 41 pályázó közül választották ki - jelezte az államtitkár. Mint fogalmazott: mindez az ellenkezőjét bizonyítja annak az ellenzéki vádaskodásnak, miszerint oligarchák és zöldbárók között osztja fel a jelenlegi kormányzat az állami földeket.

Budai Gyula

végül ünnepnek nevezte a szerződések aláírásának napját, mert "a rendszerváltás óta nem történt olyan Magyarországon, hogy külfölditől vett volna vissza földet a magyar állam".

Szabó Csaba

, az állami földekért felelős miniszteri biztos kifejezte reményét, hogy a bérleti szerződések aláírását követően egy évvel már állatokkal népesül be a terület. Ugyanis a korábbi kormányok csak beszéltek az állattenyésztés fejlesztéséről, de ennek érdekében semmi nem tettek - tette hozzá. Az állattenyésztés fejlesztését, a földek ilyen irányú hasznosítását szolgálja a Nemzeti Földalapról szóló törvény is, amelynek értelmében minden állami földterület, a többi között a Honvédség, a MÁV, vagy a vízügy által kezelt területek is a Nemzeti Földalaphoz kerülnek. Mindezek hasznosítását a helyben gazdálkodókra kívánják bízni - mondta Szabó Csaba. A vidékfejlesztési tárca korábbi közleménye szerint a Bükki Nemzeti Park igazgatósága a döntésnél figyelembe vette a kormány birtokpolitikai irányelveit és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet állami földterületekre kialakított egységes szempontrendszerét. A pályáztatás fő célja a helyi kis- és közepes családi vállalkozások megerősítése volt. A gazdálkodóknak maradéktalanul be kell tartaniuk a természetvédelmi előírásokat és lakhelyük, illetve székhelyük nem lehet az érintett termőföld 20 kilométeres körzeténél távolabb. Sem az államtól, sem mástól nem tulajdonolhatnak és bérelhetnek 1200 hektárnál nagyobb területet. A szerződések 2019-ig szólnak annak érdekében, hogy a bérletek az agrár-környezetgazdálkodási támogatásokkal (AKG) összhangban legyenek. A közlemény szerint a Mariano Kft. a piaci ár töredékéért bérelte a területeket a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságától, amelyek után több mint 800 millió forint támogatáshoz jutott. A társaság a terület egy részéért 100 forintot fizetett hektáronként, a nagyobbik részét pedig térítés nélkül használta. Emellett a cég a természetvédelmi kötelezettségeinek sem tett eleget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.