Gazdaság

Az új jogszabályok nehezítik a cégalapítást

Az új jogszabályok nehezítik a cégalapítást

2012. április 13., péntek
Az új jogszabályok nehezítik a cégalapítást

Alaposan megtépázták a cégalapítási kedvet az idén életbe lépett új jogszabályok, az adóhatóság adatai szerint az év első két hónapjában 6.840 cég alakult, míg 2011-ben ugyanebben az időszakban 8.164 új céget jelentettek be - írja a pénteki Népszava.

A lap szerint mindez annak is köszönhető, hogy megszűnt a gyorsított eljárás a cégbíróságokon, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig szigorúbban ellenőrzi az adatokat az adószám kiadása előtt. Nehezíti az új vállalkozások alapítását a bejegyzési illetékek jelentős emelése is, hiszen az eddigi egységesen 15.000 forinttal szemben kft. esetében 50.000, kkt.-nál pedig 25.000 forint lett az illeték. Az ügyvédek felelőssége szintén magasabb lett, márciustól eléri a 900 ezer forintot, ráadásul a cégtörvény nem rendezi, mi történik, ha az ügyfél valótlan nyilatkozata miatt csatolnak hibás mellékleteket - írja a lap. A megelőző adóregisztrációs eljárás kettős hatású – mondta a Népszavának

Dávid Ferenc

, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára -, segít a gazdaság tisztulásában, de nehezíti a cégbejegyzést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.